-Melinda inkább én lettem volna az nem pont te. – ezen, sírt miközben egy hangot hallott.

-Nem a te hibád! - és  hirtelen mozogni kezdett. Melinda felébredt.

-Úgy érzem magam, mint aki kocsiban ült és belé ment egy kocsi. És erre az anyukája nevetni kezdett és Melinda is. Újra a régi lehet.

Tom a kocsiból felhívta a korházat a mobiljáról és érdeklődött a húga után.

A nővér megnyugtatta, hogy minden rendben van vele és már jó úton halad a gyógyulás felé.

De Semir nem volt ilyen nyugodt hisz a barátnőjét egy örült mutáns tartja fogva. Aki isten tudja, mit akar vele művelni.

Retteget már a gondolattól is páni félelem, fogta el őt, hogy Alida-nak valami baj esik.

-Azt sosem bocsátanám meg magamnak. - mondta halkan maga elé és végül döntésre jutott.

Hatosba tette a váltót majd padlóig nyomott gázpedállal belement a piros Honda-ba.

A mutáns érzete ezt és minden tudásával megpróbált kitérni üldözője elől, aki nem tágított mögüle.

Alida eközben kezdett magához térni, tudta hol van, és hogy mi történik. Eszébe jutott hogy Semir megfogja, őt menteni mielőtt ez az örült valamit, tesz vele.

-Ez a kocsi már az agyamra megy. - Mondta Tom és megpróbált kimászni, hogy át tudjon ugrani a kocsira. De nem sikerült. A piros kocsi felgyorsított és egy szempillantás alatt eltűnt a szemük elől. –

-A francba. - mondta Semir és félreállt a kocsival.

-Ha nem lesz semmi dolgunk, délután bemegyek a lányokhoz. - mondta Tom és végre mosolygott. Örült hogy Melinda állapotát stabilizálták és újra a régi életvidám kislány, lehet. Ám Semir nem örült. Féltette az élete értelmét.

Tom megkérte Semir-t hogy vigye őt a korházhoz.

Odafelé menet a kosiban megbeszélték, hogy Semir visszamegy az irodába és kiadatja a körözést a kocsi után.

Az őrsön Semir rettegve ment be Engelhardth irodájába és elmesélte mi történt.

Anna sajnálattal hallgatta a történetet, majd kiadta a körözést.

Semir bement az irodájába és szomorúan leült az asztalához, a zsebéből elővette a kis díszdobozt és felnyitotta.

Nézte a gyűrűt és arra gondolt, hogy jól döntött.

Hisz már 2 éve vannak együtt és érzi mikor Alida-val van, hogy ő az igazi, akivel boldog lehet élete végéig. 

Reménykedett hogy a körözés sikerrel jár és sikerül megtalálniuk a kocsit.

Eközben a piros Honda bekanyarodott az erdőbe. Alida rettegve nézett ki az ablakon majd megszólalt:

-Hova visz?

-Meglátod kislány, hogy olyan helyre viszlek, ahonnan már soha nem fogsz tudni elmenni. - mondta a mutáns gonosz hangon.

-A barátom rendőr úgy is meg fog találni engem, mert szeret.

-Itt senki nem fog megtalálni téged kedvesem, mert erről a helyről csak én tudok senki más.

-Bántani fog?

-Nem nem foglak bántani hisz a születendő gyermekem anyja, vagy aki majd világra hozza az új faj első példányát. Ő lessz az, aki felszabadítja a fajtánkat, hogy legyőzzük az embereket és elfoglaljuk a világot. - Alida elszörnyedve hallgatta a mutánst, aki ördögi röhögés közben egyre beljebb vezette a kocsit az erdőben.

Mindeközben a kórházban.

-Jónapot Melindát keresem, ma hozták be a balesetből hányas szobában, találom.

-Fenn a 6. emeleten a 618.-as szobában. Az az intenzív. Akkor még nem hozták le. - Ezen gondolkodott miközben felfelé ment.

-Szia Tom! - Kiabálta, oda a másik lány. - Nagyon jól van már a Melinda. - Tom ezt tudta de valahogy ez jobban nyugtatta. Átöltözött a megfelelő ruhába és bement.

-Jelenleg alszik, mert még gyenge. - Szólt oda neki a nővér. - Itt hagyom. Barát? Apuka?

-A bátyja vagyok. - Leült a székre. Melinda bár jobban van még mindig csövekre, van kötve. Olyan rossz látvány. Tom elkezdett beszélni.

-Ez a férfi teljesen ellenünk szövetkezik. Először a Melinda aztán Prue most meg még az Alida is.

- TToomm. - Monda Melinda és kinyitotta a szemét. - Annyira örülök hogy itt vagy velem. Már nem is félek. Mi történt az Alidával ő is itt van látni, akarom.

-Ccss. Nyugi könyörgök. - De Melindának nem lehetett beszélni. Tom az egészet elmagyarázta mi történt.

-Ne. Mi lesz, ha most meg engem akar. Mi lesz velem. Jaj félek. - Mondogatta Melinda és sírni kezdett. - Annyira szeretem Alidát. Mondogatta és nem lehetett lenyugtatni.

Ahogy haladtak egyre beljebb Alida szemei előtt lassan bontakozott ki egy fából épült kis ház.

De ahogy egyre közelebb értek látta hogy már napok óta nem járhatott ott senki.

A mutáns lefékezett a ház előtt és kiszállt.

A lány itt látta elérkezettnek az időt, hogy megszökjön, gyorsan kiszállt a kocsiból és rohanni kezdett.

A mutáns ezt észre vette és dühösen utána eredt, miközben ezt ordította:

-Innen nincs menekvés szépségem, nincs hova bújnod. - Alida rohanás közben néha hátra nézett és látta üldözőjét, aki egyre közelebb ért hozzá.

A lány ijedt volt és kétségbeesett nem figyelt másra csak, arra hogy kijusson az erdőből.

Ám ahogy rohant nem vette észre a földből kiálló gyökereket és megbotlott az egyikben.

Érezte, hogy a bokája megfájdul, fájdalmasan felkiáltott miközben megfogta a bokáját.

A mutáns odaért hozzá és a karjánál fogva felemelte a lányt és megszólalt:

-Azt hitted megszökhetsz előlem? Tévedtél. - és a vállára kapta a lányt, akinek már nem volt ereje harcolni.

A házban a mutáns bevitte egy szobába és ledobta az ágyra.

Alida keservesen sírva fakadt miközben beszélt:

-Miért kínoz engem? Nem is ismer engem?

-Lehet hogy nem ismerlek de tudom hogy jól választottam. – és felnyalábolta a lányt az ágyról majd erőszakosan megcsókolta.

Alida undorodva fogadta a mutáns közeledését, ám bárhogy is próbált meg kiszabadulni a férfi karjaiból nem sikerült neki.

Azon a délutánon, szörnyű dolgokon esett át, a fájdalom állandóan ott volt vele. Tudta hogy mi történik vele, ám rájött hogy ebből nincs menekvés.

Mire leszállt az este a lány meggyötörten, sajgó testel feküdt az ágyon. Szemei a sok sírástól karikásak voltak.

Keservesen zokogva fúrta fejét a piszkos párnába miközben imádkozott.

A mutáns az ágy mellett volt, és öltözött majd mikor végzett megszólalt:

-Élveztem szépségem de, még nem végeztem. Még nem történt meg a fogantatás. De ha bekövetkezik véget érnek kínjaid. – leült a lány mellé és megsimogatta a haját.

Alida már ellenkezni sem tudott annyira kimerült volt. Könnyes szemeit becsukta és emlékezni kezdett.

Látta Semir-t ahogy vele van, látta, ahogy átöleli őt és megnyugtatja, szinte halotta barátja hangját:

-Ne félj hercegnőm mindig veled, leszek. Hisz szeretlek mindennél jobban.

-Tudom Hercegem és én is, nagyon szeretlek. – és Alida csodálatos álmot látott akkor éjjel.

De reggel mikor felkelt a nap a mutáns ismét bement hozzá.

A szörnyűségek 2 napon átment ám a 3. nap reggelén egy idegen tűnik fel a háznál.

Andrea elárulja, hogy az ő húga biztosan tud segíteni Alida megkeresésében. Semir el is megy vele, hogy megismerje a lányt.

-Miért vagy ebben olyan biztos? - kíváncsiskodott Semir

-Ha megismered, megtudod!! - vágta rá Andrea, majd kinyitotta az ajtót.

-Jó napot! - köszönt Shalnak Semir

-Jó napot! - köszönt vissza Shalimar

-Ő itt Semir a munkatársam, akinek a barátnőjét elrabolta az a mutáns. Meg tudod keresni? - érdeklődött Andrea

-Igen! - vágta rá a lány.

-Tényleg meg tudja találni? - kérdezte Semir Andrea-t.

-Ha ő nem találja meg Alidát akkor senki. - felelte a lány. Eközben Shalimar elindult hogy kiszabadítsa a lányt. Egyedül ment mivel így kevésbé volt feltűnő. Napokig kereste őket, de, megérte. Rátalált az erdőre az erdőben pedig egy kis házra. Betekintett az ablakon és látta Alidat és a mutánst. Mikor az elhagyta a kis viskót Shal bement a házba és megbújt egy csendes kis helyen és azon gondolkodott, hogyan tudná kiszabadítani a lányt.

Alida teljesen ki volt bukva a 3. nap reggelén már mozogni is alig volt ereje.

De ahogy az ablak felé nézett látta hogy valaki van ott, nem látta tisztán de remélte hogy Semir az.

A mutáns férfi is a házban volt és örült hisz a lányban megfogant az új élet.

Tudta hogy mostantól óvatosabban kell bánnia vele és remélte, hogy meg fogja tudni türtőztetni magát.

Diadalmas arccal nézte a plafont és arra gondolt, hogy jól választott.

 Az idegen Shalimar eközben kigondolta hogyan szabadítsa ki a lányt.

-Melinda most már minden rendben van kimehetsz. - Mondta az orvos és megsimogatta a lány arcát.

-Rendben telefonálok a tesómnak hogy jöjjön értem.

-Nem telefonálhatsz neki. - Mondta egy hang a háta mögül. Az anyukája volt. - Tom látszik, hogy soha nem olvassa el az apró betűs részeket. Ha valami bajod lesz, és kórházba kerülsz én, leszek a gyámod.

-Nem akarom!!!! - kiabálta Melinda és elkezdte magát kirángatni az édesanyja kezei közül. De az anyukája olyan szorosan markolta, hogy a körme belefúródott a kislány kezébe és vérezni kezdett. - Jézusom vérzek. - mondta Melinda és sírni kezdett. De az anyukája már tuszkolta is be a kocsiba. Ezt az egész dolgot észrevette Tom aki, még nem sejtette kit is, rángatnak. Hiszen a lánynak rövid haja volt és így alig ismerte fel. Az anyukát meg még soha nem látta.

-Mi folyik itt? - kérdezte Tom és látta a kislányt is. A lány úgy nézett rá, ahogy szokott észrevette a kezén a vért és a karmolás nyomokat. Meg persze azt a gyűrűt, amit névnapjára kapott.

-MIT MŰVEL MAGA A LÁNNYAL? - kiabálta Tom. - Én haza akarom vinni, mert most már nem a tied.

-Mi az hogy nem az enyém.

-Apró betű Tomika mondtam már telefonon párszor. - Tom megnézte az iratot.

-A fenébe, Melinda bocsáss meg. - mondta Tom és visszament a kocsiba.

-Anyu kérlek, tudod, hogy szeretlek de legalább 2 napot adj hogy el tudjak mindenkitől búcsúzni. - kérlelte Melinda és újra sírni kezdett.

-De csak 2 nap. - Eközben Tom már el is ment.

-Köszönöm szépen. És már rohant is a kocsi után. Tom ezt észrevette és félreállt.

-Istenem annyira hiányozni fogsz. - Mondta Melinda miközben Tom nyakát, szorította.

-Te is nekem. - mondta Tom és egy puszit nyomott testvérkéje arcára.