Tom és Semir teste elterült a padlón.

A lány Hotte és Dieter segítségével felfektette őket a cellában lévő ágyra majd élesztgetni, kezdte Semir-t míg Hotte-ék Tom-ot próbálták felrázni.

Semir pár perc múlva kinyitotta a szemét és megszólalt:

-Mi történt? Hol vagyok?

-Egy cellában kedvesem. – mondta Alida és megsimogatta a férfi arcát.

-Mit keresek egy cellában? Nem emlékszem hogy kerültem ide.

-Majd mindent elmesélek de, most térj kicsit magadhoz. – 10 perc múlva már mindketten ébren voltak és az irodájukban ültek.

Tom és Semir csodálkozva hallgatták Alida történetét, aki mindent elmesélt.

Mikor befejezte Semir bement Anna-hoz és odalépett Meli mellé, és ébresztgetni kezdte:

-Meli kicsim ébredj. – a kislány mikor meglátta ki áll mellette ijedten ült fel, miközben ezt mondta:

-Ne, ne bántson, kérem. – és a kanapé végébe húzódott:

-Ne félj Melinda én, vagyok az Semir, soha nem tudnálak bántani. – és könnyes szemekkel kitárta karjait – gyere ide had, öleljelek, meg kérlek. – a kislány hosszas habozás után félve de odabújt a férfihez, aki átölelte őt – nem foglak bántani kicsim ezt ne gondolt kérlek. – és magához szorította a kislányt.

Melinda ekkor jött rá, hogy ez az igazi Semir aki, szereti őt, mintha a saját lánya lenne.

30 perc múlva már minden rendben volt mikor hirtelen egy ismerős lépett be az irodába.

Melinda nagyon örült, hogy imádott testvére és nevelőapukája újra a csapatban van. Hirtelen egy ismerős jelent meg az ajtóban.
-Anyu? Te mit keresel itt? Úgy tudtam Magyarországon vagy! - kérdezgette Melinda csodálkozva!
-Isabelle mi történt? Mit keresel itt? - kérdezte Tom is.
-Sziasztok a kislányomért jöttem ugyanis mostantól én vagyok a hivatalos gyámja itt a papír.
-De én nem akarok veled menni én itt érzem jól magam ebben a csapatban!
-Sajnálom kicsim tudom, hogy szeretsz itt lenni de én vagyok az anyukád. Velem kell lenned!
-Had nézzem csak azt a papírt kérem! - mondta Alida és elvette Isa-tól a papírt.
-Ez bírósági végzés igazi papír! Melinda az anyukáddal kell menned!
-De én itt akarok maradni! Nem akarok elmenni! Alida ne engedj el kérlek!
-Sajnálom kicsim! Haza kell menned összepakolni! Itt vannak a kulcsok! - és odadobta a kulcsokat.
-Várjál csak nem a Tom-nál laksz? Eddig úgy tudtam.
-Látom ennyit törődsz velem. Megírtam e-mailba, hogy új családnál vagyok! De ők jobban szeretnek mint te még szülinapomra se küldtél semmit! - ordította Melinda visszaszaladt Alidához és szorosan átölelte.

-Melinda beszélhetnénk egy percet? -lépett oda a kislányhoz Prue.

Meli ránézett a lányra, majd vele ment az örs egyik eldugott kis helyére ahol nyugodtan tudtak beszélni.

-Én arra gondoltam, hogy mi lenne akkor ha szeretnél Alidáékkal beszélgetni akkor szolnál nekem én azonnal odateleportálnálak és idehoználak, hogy egy kicsit együtt lehess velük, hogy elmondd nekik mi bánt!

-Nem én akkor is itt akarok maradni! -mondta mérgesen Meli.

Ámde a kislány végiggondolta a dolgot és végülis beleegyzett. Ezek után Prue elmondta ötletét Alida-nak, Semirnek és Tomnak. Mindhárman beleegyeztek. Prue ahogy nézte Melindát eszébe jutott a saját kislánya. Úgy döntött, hogy megváltozik, hogy többé nem fogja az érdek hajtani. Ha sikerül a vámpír lét levétele gőzerővel fogja keresni a lányt.

>>>Alida ránézett a nőre és megkérdezte:

-Miért jött most ide?

-A lányomat akarom és ezért. Kislányom gyere velem. – mondta erőszakosan a nő.

-Nem!! – kiáltotta a kislány.

Tom odalépett Isabelle-hez és ezt mondta:

-Anya gyere velem. – és behúzta a nőt egy üres irodába ahol neki esett – Komolyan gondoltad te ezt? Eddig felé sem néztél aztán egyszer csak hirtelen, feltűnsz. Ha most magaddal viszed Meli-t letagadom, hogy az anyám vagy.

-Nem érdekel, mit mondasz fiam. Magammal viszem és nincs vita.

-Nem nem fogod, nem engedem.

-Bírói végzés szól róla. Igen is magammal viszem. – és dühösen kilépett az irodából.

Melinda eközben keservesen sírt Alida karjaiban, Semir is megpróbálta nyugtatni de nem sikerült.

A kislány mikor látta hogy az igazi anyja odalép, mellé ezt mondta:

-Miért jöttél ide? Eddig minden olyan jó volt. Menj vissza Magyarországra, nem szeretlek.

-Ilyet ne mondj nekem lányom, ha tetszik, ha nem velem jössz. – és közelebb lépett a kislányhoz.

Alida és Semir dühösen néztek a nőre, aki felmutatta a papírt – Sajnálom lányom papírom, van róla. – és óvatosan kihúzta Meli-t Alida és Semir karjai közül.

A kislány elfogadta, hiába ellenkezik, nem tud ellene mit tenni. Hivatalos papír van, arról hogy nem maradhat tovább.

Nemsokára már mind a 4-en Semir kocsijában ültek és mentek a ház felé.

Meli könnyes szemekkel pakolta a cuccait a szobájában miközben magában azt mondta, hogy nem akar visszamenni.

Alida figyelte a kislányt, amíg Semir lent a könyvtárszobában beszélgetett Isabelle-lel:

-Nálunk jó helye van a lányának. – érvelt Semir. – Nem értem mi értelme elvinni innen Melinda-t. Itt van az iskolája a barátai.

-Nem érdekel. Velem jön Magyarorszgára. – mondta a nő erőszakosan. – Kislányom hol vagy már? A gépünk 1 óra múlva indul! – kiáltotta miközben odament a lépcsőhöz.

Meli hallotta az anyját miközben lezárta a bőröndjét.

Alida odalépett hozzá és átölelte:

-Ne félj meg fogunk látogatni?

-Megígéred? – nézett rá a kislány könnyezve.

-hát persze. – és elhúzódott tőle.

Kényszeredetten kiléptek a szobából és elindultak lefelé, Isabelle mikor látta hogy a lánya jön le megszólalt.

-Azt hittem már sosem leszel kész. – és hátrább lépett.

Semir tünt fel mellette és megszólalt:

-Kérhetek valamit?

-Hallgatom Gerkhan úr.

-Hadd látogassuk meg őt, ezt csak megengedi.

-Igen megengedem. – és elindult az ajtó felé.

Meli utoljára átölelte Alida-t és Semir-t majd megszólalt:

-Sosem foglak titeket elfelejteni.

-Mi sem téged Meli és megyünk, ha kéred, megyünk hozzád. – mondta Semir.

-Igen együtt fogunk menni kicsim. Sokat fogunk rád gondolni. – Alida ekkor besietett a TV szobába és lekapott egy bekeretezett képet a kandallóról és odaadta Meli-nek.

A kislány megnézte és látta, hogy ők vannak rajta.

Könnyezve eltette a kis oldaltáskájába majd elköszönt:

-Sziasztok.

-Szia Meli. – Alida és Semir szomorúan kísérték el Meli-t az ajtóig ahol már Isabelle várta.

Mikor kiléptek az ajtón a taxi épp abban a pillanatban fékezett le a kapu előtt. Melinda nem akart menni de tudta hiába ellenkezik, nem maradhat itt.

A taxi hátsó ülésére ült igy még utoljára megnézte Alida-t és Semir-t akik, integettek neki, a kislány visszaintett.

De hamarosan már csak a házat látta ahol oly sok boldog időt töltött.

Alida és Semir szomorúan mentek vissza a házba ahol bementek a könyvtár szobába és leültek a kanapéra:

-Már most hiányzik. – mondta Alida.

-Nekem is de megfogjuk, látogatni.

-Igen olyan sűrűn, ahogy lehet. – és odabújva a férfihez halkan sírni kezdett.

A lányt az állomáson Tom várta. Mikor Melinda meglátta odaszaladt hozzá.
-De jó, hogy itt vagy! Nagyon fogsz hiányozni! Nem akarok elmenni!
-Ne kezdd a hisztit kislányom már megint! - mondta Isabelle idegesen!
-Nem kezdem hanem folytatom! Itt akarok maradni! Itt legalább mindenkit ismerek Magyarországon meg senkit sem fogok! Tiszta olyan lesz mint Kanadában!
-Melinda figyelj rám kérlek. Mi is szeretnénk ha itt maradnál de sajnos bírósági papír van róla lehet, hogy anyukádnak egyszer eszébe jutottál - ezzel Isa-ra nézett Tom majd újra a kislányra - de muszály sajnálom! Ígérem mikor Alida és Semir megy én is elmegyek velük és meglátogatlak! - Ám hirtelen megszólalt a hangosbemondó:A Magyarországra tartó járat utasait kérjük fáradjanak a beszállókapukhoz!"
-Hát itt az idő Melinda! El kell válnunk. - mondta Tom és utoljára még megölelte és egy nagy puszit adott neki! -Hoppá majd elfelejtettem mi van itt a zsebemben! - mondta Tom és odaadta neki a régi hógömböt.
-Köszönöm szépen! Nagyon fogsz hiányozni! - mondta a kislány!
-Gyere kicsim menni kell. - Melinda elindult és Tom még sokáig integetett neki! Ám 5 perc múlva a repülőgép felszállt.

Mindneki sajnálta hogy Melinda elment, szerették a kislányt, aki nagyon vidám volt. Kedves és aranyos.

Másnap Alida reggel benyitotta a kislány szobájába, ám az üres volt. Nagyon sóhajtva becsukta, és ezt mondta maga elé:

-Nem kellet, volna hagynom, hogy elvigyék. Ki tudja milyen élete, van ott Magyarországon. – és szomorúan lement az alsó szintre.

Semir már lent volt és mikor meglátta a lányt megszólalt:

-Szomorú vagy ugye?

-Még kérded? – nézett rá Alida szomorúan. – Még most sem hiszem el hogy elment. Nagyon hiányzik.

-Nekem is de ne félj hamarosan meglátogatjuk.

-Remélem is. – és leültek az asztalhoz.

Eközben Tom is szenvedet.

Nagyon hiányzott neki Melinda ám Franczi aki vele volt megnyugtatta, hogy lehet, hogy hamarosan újra láthatja.

A napok egy hangúan teltek. Mindenki a munkájába temetkezett.

Remélték hogy hamarosan valami örömteli dolog is fog történni.

Vége!