18.Rész: A szabadulási kísérlet.

Már délután 1 is elmúlt mikor Steve és Rick kidolgozták miként hatolnak be Lawerence búvóhelyére.

-Azt nem gondoltam volna, hogy a régi temetőben alakítja ki a búvóhelyét. – kezdte Rick.

-De az csak egy a sok közül. Állítólag több van neki a városban. De legtöbbször a temetőben húzza meg magát.

-Ezt jó tudni. De hogyan jutunk be hozzá? – Steve intett egyet mire az egyik embere egy tervrajzot adott át neki.

-Az egyik emberem már feltérképezte a helyet. Kettő bejárat van. Állítólag egy hatalmas alagútrendszert alakított ki több helyiséggel. Na tehát itt van az északi oldal. Te itt fogsz bemenni én a keleti oldalnál. Három emberem pedig biztosítja majd nekünk a kiutat.

-Ez jól hangzik. Akkor ideje felkészülnünk.

-Rendben de amíg a nap nem megy le én nem léphetek ki innen.

-Értettem. Nekem még el kell intéznem egy két dolgot előtte addig az embereidet, készítsed fel. Este 6-ra idejövök. Addigra már be fog sötétedni.

-Jól van. – Rick bólintott majd sietve elhagyta a helyiséget. Mikor felért a klub épületbe látta a biztonságit, akit leütött már magánál volt. Ránézett mire a férfi bólintott és kicsit kóvályogva arrébb ment. Rick mosolyogva hagyta el az épületet majd beült a kocsiba és egyenesen a város temetőjéhez ment.

A parkoló tele volt így a közeli áruháznál tudott leparkolni.

Kiszállt és elindult a temető felé, figyelte a sok halandót, akik szomorúan mentek be a temető hatalmas kovácsoltvas kapuján. Mindegyiküknél egy csokor volt vagy koszorú.

Egy pillanatra megállt a kapu előtt és egy emlékkép jelent meg előtte.

A felesége és gyermeke temetése, még most is érezte azt a fájdalmat és szomorúságot, amit akkor érzett. Szinte újraélte a jelenetet, ami szívszorítóan hatott rá. Még most is sokat gondolt szeretett feleségére, akit imádott, és akiért bármire képes volt.

Sóhajtott majd elhessegette az emléket és belépett a kapun. Csak sejtése volt merre menjen, de az ösztöneire hallgatott és a temető vége fél indult el.

Eközben lent a föld alatt Simon már a helyiség nagy részét felfedezte de Chasey-re nem sikerült ráakadnia ám annál jobbat talált.

A szoba, amit talált tele volt tekercsekkel. Csendesen becsukta maga után az ajtót és elkezdte végignézni a tekercseket. Olyan titkokat talált, amiket H.P. már rég meg akart szerezni, de az Isztambulban lévő raktárból elvitték 100 évvel ezelőtt.

-Szóval te voltál te mocsadék. – és dühösen körbenézett. Mikor talált egy hátizsákot beletette a tekercseket és a hátára kapta. Tudta mestere ennek nagyon fog örülni.

Mikor végzett ismételten kinézett az ajtón, de senkit nem látott így kiosont a folyosóra majd elindult.

Tudta meg kell találnia Chasey-t mielőtt túl késő lenne.

Ahogy befordult az egyik folyosóra ismerős szagra lett figyelmes. Mélyebben a levegőbe szagolt és felismerte ez Chasey szaga.

Követni kezdte az illatot és elért egy vastag faajtóhoz.  Benyitott és megdöbbent.

Chasey egy cellába volt bezárva, eszméletlen volt, de élt.

Odasietett hozzá és a kulccsal, ami nála volt megpróbálta kinyitni a ketrec ajtaját, ami sikerült. Belépett és élesztgetni kezdte a lányt:

-Chasey. Chasey térj magadhoz. – óvatosan pofozgatni kezdte a lányt, aki lassan magához tért ám mikor meglátta ki van mellette félig még kábultan felült és hátra felé kezdett kúszni:

-Hagyjál…békén…szívtelen…állat.

-Miről beszélsz te? – lépett közelebb hozzá Simon, de a lány annál hátrább ment végül a falnak nyomta magát és folytatta:

-H.P. halott és te meg se gyászolod. A mestered volt te….

-Miről beszélsz te? H.P. nem halott. Lawerence aki miatt itt vagy ezt hazudta neked. Ő ment érted a suliba nem én. Felvette az alakomat és elhitetted veled, hogy ő én vagyok. Chasey ha a mesterem meghalt volna azt megéreztem volna. Szeretem Hans-ot és meggyászolnám, ha meghalna.

-Ezt most nem értem.

-Elég ha ezt tudod, most gyere kiviszlek innen. – és a karjaiba kapta a lányt.

De ekkor megérezte Rick jelenlétét, messze volt, de Simon a csontjaiban érezte őt.

Telepatikusan kapcsolatba lépett vele.

„Rick hol vagy?”

„Simon végre te hol vagy?”

„A föld alatt Chasey-vel szegény lány teljesen ki van bukva. Le kell jönnöd, segíteni. Egy egész csapat vámpír van a közelben.”

„Rendben megkeresem, a bejáratot nem lehet messze. Maradjatok ott.”

„Ok de siess lépteket hallok.”

A kapcsolat megszakadt.

A felszínen Rick gyorsan döntött és felhívta Steve-et:

-Igen tessék.

-Rick vagyok, nem kell, a segítséged tudom, hol a lejárat egyedül intézem el.

-Te hülye vagy egyedül nem fog menni.

-De sikerülni fog, köszi, az infókat. – és bontotta a vonalat mielőtt Steve szólhatott volna.

Rick felnézett az égre és a nap állásából megtudta merre lehet az északi bejárat. Futni kezdett arra és elért egy régi kriptához. Végigtapogatta az ajtót és friss olaj szagát érezte meg. Vállal megtaszította az ajtót, ami könnyen engedett.

Sietve belépett majd becsukta az ajtót. Teljes volt a sötétség, de éles látásának köszönhetően tökéletesen kivette a másik ajtót.

Odament és az is könnyen engedett neki.

Látta, hogy egy hosszú lépcső vezet lefelé a föld gyomrába.

Előhívta vámpír érzékeit és elindult lefelé. Halotta a hangokat és tudta nagyon óvatosnak kell lennie.

Mikor leért egy hosszú folyosóra ért ki, ami két irányba futott. Fülelni kezdett majd jobbra fordult. Ám ahogy tett pár lépést egy másik vámpír tűnt fel, aki egyből észrevette a betolakodót és már épp riasztotta volna a többieket mikor Rick ráugrott és a földre teperte majd a torkába harapott így megszabadította őt az összes vérétől. Mikor végzett egy hirtelen mozdulattal kitörte a nyakát mire a vámpír holteste elporladt.

De ekkor meghallja, hogy Simon telepatikus úton ismét szól neki:

„Rick segíts! Hol vagy?”

„Simon te hol vagy tarts, ki megyek!”

Kétségbeesetten rohanni kezdett folyosókon át ment miközben minden sarkon vámpírokba ütközött, akiket sikeresen legyőzött.

Végül elért egy folyosóra ami Chasey illatától volt terhes, de egy másik szagot is érzett és ez vér volt.

Dühös lett és beleszagolt a levegőbe és tudta merre kell mennie.

Mikor elért egy ajtóhoz berúgta azt és látta, hogy Chasey eszméletlenül fekszik a földön előtte Simon állt, aki épp próbálta visszatartani a vámpírokat.

Tudta mit kell tennie és ő is nekiesett a 4 vámpírnak. Simon mikor meglátta Rick-et megszólalt.

-Végre.

-Tudom. – és ketten leütötték a vámpírokat majd mikor mindannyian holtan feküdtek a földön átölelték egymást miközben Simon megszólalt:

-De jó hogy itt vagy. Pont jókor jöttél.

-Tudom én is örülök, hogy látlak. – és megcsókolták egymást majd Chasey-re néztek, aki még mindig eszméletlen volt.

-Mióta ilyen?

-Már jó 20 perce, de van légzése és a pulzusa is kielégítő.

-Akkor jó. Magához kell térítenünk addig nem, tudunk elmenni innen.

-Az lehetetlen ez a hely egy labirintus, ha nem ismered, eltévedsz.

-Meg tudjuk találni a kijáratot egy a lényeg Chasey-t meg kell védenünk. – mondta Rick mire becsapódott az ajtó. Hátranéztek és ott állt Lawerence, aki elröhögte magát majd megszólalt.

-Hát ti sosem adjátok fel fatyúk?

-Megfogadtuk hogy megvédjük őt. – kezdte Simon és támadó állásba állt.

-Nem ijedünk meg tőled meg a pincsijeidtől Lawerence. Több van a hátunk mögött, mint neked.

-Több? Azt kötve hiszem. Én már 600 éves vagyok és kétlem, hogy ti, akik talán megértetek 200 évet maximum le tudtok győzni?

-Lehet hogy fiatalok vagyunk de nem adjuk fel.

-Azt majd meglátjuk. Hálót nekik. – kiabálta Lawerence mire ketten előléptek és egy hatalmas hálót dobtak Rick-re és Simon-ra akik nem tudtak kimenekülni alóla. Hiába viaskodtak tehetetlenek voltak.

Látták, hogy egyszerre 4 kapják fel őket, míg a másik kettő Chasey testét kapják fel és viszik ki a helyiségből.

Lawerence figyelte, ahogy a lányt kiviszik majd megszólalt:

-Ma este napnyugta után a kis halandó szuka már nem fog élni.

-Ha megteszed, széttéplek Lawerence! – kiabálta Rick.

-Előbb szabadulj ki és utána pofázz nekem. Vigyétek őket!

Pár perc múlva elértek egy nagy terembe, aminek az egyik végébe odabilincselték Rick-et és Simon míg Chasey testét egy dioritból faragott oltárra fektették fel és odakötözték.

Rick megpróbált telepatikusan a lány fejébe hatolni, de próbálkozása sikertelen volt. Simon tudta, hogy Rick mit akar ám látva az arcára kiülő kétségbeesést megszólalt:

-Nyugi Rick hamarosan magához tér.

-De mikor már alig van időnk napnyugtáig.

-Tudom. De nyugi H.P. már biztos ide tart, hogy segítsen nekünk.

-Reménykedjünk. – és azt kívánták, hogy mesterük ideérjen hozzájuk.