4.

Aznap este H.P. beköltöztetett a ház mögött lévő kis nyári lak szerűségbe. Miközben mentünk hátra egyfolytában mentegetőzött hogy miért nem lehetek a házban:

-Sajnálom Marion és elnézést kérek Nichola nevében is amiért olyan undok volt veled.

-Semmi baj H.P. megszoktam már de, ha beteg lennék azt a kórházban, már kimutatták volna és te is, tudnál róla.

-Ez igaz. – és nemsokára odaértünk. Kicsi ház volt de nagyon takaros. Mikor beléptünk és körbenéztem tökéletese volt.

Egy szoba volt benne egy kis előtér az, mellett egy kis konyha kályhával és hűtővel. A fürdőszoba és a mellékhelyiség külön volt.

Mosolyogva néztem körbe majd megszólaltam.

-Köszönöm H.P. ez tökéletes lesz nekem.

-Majd a házban is lehetsz, ha Nichola kicsit megnyugodott.

-Áh hagyjad csak én, itt elleszek. – legyintettem és bementem a szobába, leültem az ágyra, ami nagyon puha volt és kényelmes.

H.P.-re néztem aki nekidőlt az ajtófélfának és folytatta:

-Ha kell valami nyugodtan, gyere be a házba.

-Köszönöm úgy lesz. Bólintottam mire ő elhagyta a házat.

Ledőltem az ágyra és teljesen más volt, mint az én ócska kis matracom, itt nem álltak ki a rugók, a felszíne sima volt rojt és szakadásmentes, és az illata olyan volt akár a virágos kert.

Nagyon élveztem és egy kis időre el is, bóbiskolhattam, mikor meghallom Nichola hangját:

-Te kis mitugrász kellj fel!! – hirtelen ültem fel az ágyon és láttam, hogy a nő dühösen közeledik felém nyomában H.P.-vel aki mérges arccal beszél hozzá.

-Nichola hagyjad őt békén. Hányszor mondjam hogy ő nem beteg.

-Nem hiszek neked, csak azért mondod, hogy megnyugodjak. – felálltam az ágyról és megálltam a nő előtt, aki megfogta a karomat, persze kesztyűben miközben folytatta:

-Most pedig szépen velem jössz, ha már itt vagy tedd hasznossá magad. – és elkezdett húzni maga után:

-Engedjen el, én nem tartozom magának semmivel. Én csak H.P.-nek tartozok. – és egy hirtelen mozdulattal kirántottam a karomat Nichola kezéből és folytattam. – Tudom, hogy nem kedvel de, nem kell úgy kezelnie, mint egy állatot. Én is egy érző lény vagyok, attól hogy máshonnan származom.

-Oh nézzenek csak, oda hogy kinyílt valakinek a csipája.

-Nichola most már elég legyen. – rivallt rá H.P. hangosan a nőre, aki egy pillanatra összerezzent és folytatta:

-Miért véded?

-Mert megmentette az életemet. – mondta a nőnek és most ő volt az, aki elkapta Nichola karját, és magához húzta miközben mérgesen, ezt mondta.

-Ne merd őt bántani, sokat köszönhetek neki, ahogy te is.

-Én minek?

-Tudod te azt jól Nichola. – és elengedte a nőt majd odajött hozzám és átfogva a vállamat, folytatta. – Gyere Marion, vacsorázz velünk a házban, biztosan éhes vagy.

-Igen kicsit, és köszönöm. – mondtam halkan és bementem vele a házba.

A konyhában kellemes illatok fogadtak, a hatalmas ebédlő asztal gyönyörűen volt megterítve. A poharak és az evőeszközök csillogtak a lámpafényben.

Nagyon tetszett és örültem hogy végre rendesen asztalnál eszek.

H.P. maga mellé ültetett, amit Nichola aki időközben utánunk jött szóvá tett:

-Te most mit csinálsz?

-Mégis mit gondolsz? Vacsorázni szeretnék. – mondta és kihúzta nekem a széket. Valamennyire ismertem az etikett szabályait és rájöttem H.P. egy talpig úriember.

Hiába voltam nincstelen, sok időt töltöttem, azzal hogy megfigyeltem a másik világ lakóit. A szokásaikat, a szabályaikat, így jelentős tudásra tettem szert. Már kislány korom óta ezt tettem, figyeltem és tanultam. Amit most kamatoztatni tudok, hisz egy gazdag férfi vendége vagyok.

Nichola átült az asztal másik végébe majd elkezdtünk enni.

Furcsán néztem a levesre miközben lassan megkóstoltam és megszólaltam.

-Ez nagyon finom. Mi neve ennek a levesnek?

-Parmezán sajtkrém leves snidlinggel. – mondta H.P. – Ez az első alkalom, hogy ezt főztem úgy, hogy kérnék róla véleményt. – ettem még egy kanállal és folytattam:

-Nagyon finom ízlik. Bár ez az első alkalom, hogy ilyet eszek nagyon finom de tényleg. – és élvezettel kezdtem bekanalazni a levest. És tényleg jó volt, meleg volt és krémes. Néha ránéztem H.P.-re aki mosolyogva nézett engem. – Nagyon jó szakács vagy H.P.

-Köszönöm de mondom, nem sokszor szoktam főzni, csak ha időm engedi. A turnék alatt nem sokszor sikerül hideg ételeken kívül mást enni, de ha időm adja, szívesen főzök a srácoknak.

-Igen ez igaz bár azt sosem felejtem el mikor egy éve, azt hiszem, mikor egyszer sültet készítettél az egyik koncert előtt, elfelejtkeztél róla és összeégett. – kezdte Nichola.

-Na igen volt ilyen de hányszor de néha előfordulnak balesetek, emlékszem Rick és Simon dőltek a röhögéstől mikor kiszedtem a sültet a sütőből és ott volt benne szénné égve. – elnevettem magam miközben arra gondoltam. H.P. egy végtelenül rendes és kedves ember közvetlen és okos. És rendkívül jó képű.

A vacsora alatt remekül elbeszélgettünk, majd mikor végeztünk átmentük egy szobába, ami hatalmas volt, és mindenhol könyvek és szobrok voltak. A több részes bőrgarnitúra harmonizált a bézs színű falakkal és a barna bútorokkal.

Érdeklődve mentem oda a könyves polchoz és végignéztem a címeket. Volt ott mindenfajta könyv, verses kötet, szép irodalmi művek, kaland és fantasy regények. Horror kötetek és még sorolhatnám.

Már épp le akartam venni egy könyvet mikor meghallom Nichola hangját.

-Nos ha kipihented magad, akkor mehetsz is eltakarítani a konyhában. – hátra néztem és bólintottam:

-Rendben máris megyek. – és kisiettem a szobából de, azt még láttam, ahogy a nő átöleli H.P.-t és megcsókolja. Láttam mindent, elkövet, hogy a férfi ne vegyen észre engem és ez rosszul esett de, tudtam nekem itt nincsen szavam. Ahogy mentem vissza a konyhába és elkezdtem pakolni valami furcsa érzés, kerítette hatalmába, amitől a szívem gyorsabban kezdett dobogni miközben a gyomrom görcsbe rándult.

Ahogy szedtem le a tányérokat az asztalról hirtelen egy kép, villan az agyamba. A maszkos férfit láttam, egy fekete kocsiból száll ki miközben egyik kezét a zsebében, tartotta. Láttam, hogy egy szálloda felé megy, amin pont ők lépnek ki. A maszkos férfi előrántotta kezét, amiben egy fegyver volt és azt feltartva közeledett H.P. felé és bum eldördült a lövés.

Halottam, ahogy felkiáltok miközben a tányérok hangosan, esnek le a konyha köre és ezernyi darabra tőrnek.

Előre néztem és megláttam H.P. – t és Nichola-t ahogy a konyhaajtóban állnak.

-Marion jól vagy? – lépett hozzám H.P. miközben én zokogva hadarni kezdtem.

-Egy szálloda és a fegyver a maszkos férfi, akit a szobában is láttunk újra le fog csapni, vigyázz magadra.

-Szálloda? Milyen szálloda?

-Nem tudom, nem láttam a nevét de, egy szobor van az ajtó mellett, és egy felírat a szobor felett Veritas.

-Veritas, Veritas, nem tudom…

-Fogtok mostanában szállodába menni?

-Igen holnap után egy interjúra, ami a Hotel Ambrose-ban lesz.

-Vigyázz mert lehet ott fog ismét lecsapni rád. – mondtam már zokogva. H.P. magához ölelt mire én sírni kezdtem.

Éreztem, hogy elvezet egy székhez és leültet. Karjaimat összefontam a mellkasomon és remegtem és fáztam nagyon. Bár a házban meleg volt én mégis úgy reszkettem, mintha bezártak volna egy hideg helyre.

Figyeltem H.P.-t aki elkezdte összeszedni a tányér darabokat a földről. Erőt vettem magamon és segíteni kezdtem neki.

Nichola persze ekkor lépett a képbe:

-Most nézzenek, oda mit csináltál, ez már kész káosz.

-Nichola hagyjad már szegényt így is meg van rémülve.

-Jó ezt elhiszem de, attól a berendezést még meghagyhatja. – ránéztem mire ő egy gúnyos pillantást vetett rám, majd folytatta. – Ez túl sok volt nekem ma estére megyek, beülök egy kád forró vízbe, meg kell nyugodnom. – és kiviharzott a konyhából. Én persze némán szipogtam majd megszólaltam:

-Elnézést hogy eltörtem a tányérokat.

-Semmi baj megértelek, amit láttál biztos rosszul érintett.

-Igen nagyon és olyan valóságosnak láttam. – mikor sikerült összeszedni a darabokat visszaültem a székre mire H.P. kiszaladt a konyhából majd egy pohárral tért vissza, amiben egy vörös színű folyadék volt. Odanyújtotta nekem és megszólalt.

-Tessék ezt idd meg.

-Mi ez?

-Csak egy kis konyak idegnyugtató. – és átvettem a poharat majd beleittam. Az ital marta a torkomat és köhögve tettem le a poharat.

-Rémes az íze.

-De egy kicsit enyhit a szorongáson. – és igaza volt egy az apró korty tényleg nyugtatóan hatott rám. Éreztem, hogy már nem remegek és a hideg rázásom is a múlté volt.

Sóhajtottam majd felálltam

-Szeretnék én is elmenni arra az interjúra veled, hogy lássam, mi történik.

-Semmi akadálya majd elintézem, hogy ott legyél a közelemben. – szólt mire én folytattam:

-Most megyek, lefekszem fárasztó volt ez a nap. – és már indultam volna ki mikor H.P. megérinti a vállamat és megszólal:

-Elég zaklatott vagy gyere, aludj itt a házban. – és bevezetett az egyik lenti szobába. 

-És mi lesz Nichola-val? Nem fog szólni érte?

-Nem érdekel, mit gondol. Neked most mellettem a helyed. – és egy gyengéd puszit adott a homlokomra. – Most pihenj és holnap reggel beszélünk.

-Rendben jó éjt H.P.- ő mosolyogva visszanézett az ajtóból majd kiment és becsukta azt.

Akkor éjjel kicsit nehezen aludtam el. Féltem aludni, féltem hogy ismét rám törnek a képek.

De ezen az éjszakán, békén hagytak és én olyan jót aludtam, mint még soha azelőtt.