6.

De reggel nem úgy keltem fel, hogy kellemesen. Mondanom sem kell ki miatt.

Álmodtam méghozzá H.P. – vel aki mosolyogva tartott a karjaiban miközben szenvedélyesen csókolta ajkaimat.

De az álom egy pillanatra kiment a szememből mikor érzem, hogy valaki szabályosan lelök az ágyból. Felnyögtem mikor földet értem. Éreztem, hogy valaki megragadja a karomat, miközben ordít nekem:

-Te alávaló kis szuka!! – kinyitottam a szememet és megláttam Nichola-t ahogy a karomnál fogva, megpróbál kivonszolni a házból. – Te kis mocskos dög hogy merted megtenni. – de én nem hagytam magam, ahogy kicsit sikerült erőre kapnom talpra álltam és viaskodni kezdtem vele:

-Eressz el. Nem tettem semmit.

-De igen tettél te utolsó kis senki!! – és már ott voltunk a bejárati ajtónál mikor látom, hogy H.P. odajön hozzánk. Arcán még lehetett látni, hogy nem kelt fel teljesen.

-Nichola ereszd el Marion-t.

-Te ebbe ne avatkozz bele H.P.

-De igen beleavatkozom, nem tett ő semmit! – Nichola mérgesen rám nézett majd egy hatalmas pofont adott nekem mire én elterültem a padlón. Az arcomhoz kaptam, majd hátrább húzódtam. H.P. elém állt mire a nő hisztérikusan megszólalt:

-Akkor miért feküdt melletted? A karjaidban. Mikor nekem kéne ott lennem nem ennek a kis senkiházinak. – hadarta Nichola sírva.

-Nem emlékszel semmire tegnap estéről?

-Mire kéne?

-Arra hogy tök részegen a barátnőiddel beállítottál. Tőletek volt hangos az egész ház, és ne mond, hogy csak egy kicsit ittál, mert nem úgy nézett ki!

-És akkor mi van, ha ittam kicsit?! Miért neked bezzeg mindent szabad? Ja igen elnézést mister techno sztár.

-Fejezd be Nichola. – mondta mérgesen H.P. mire a nő hátrább lépett majd zaklatottan felsietett az emeletre.

H.P. leguggolt hozzám és megnézte az arcomat, ami égett. Kicsit szédültem és a fülem is csengett.

Éreztem, hogy közel vagyok a síráshoz ezért megpróbáltam visszatartani mire H.P. megszólalt.

-Nagyon fáj?

-Áh semmiség majd elmúlik.

-Dehogy semmiség gyere, teszünk rá a jeget. – és felsegített a földről majd bevezetett a konyhába ahol leültem az asztalhoz.

Nemsokára egy jeges zacskó került az arcomra. Éreztem, hogy a hideg kezd jó hatással lenni az arcomra. Néztem az asztallapot majd H.P.-re aki épp a reggeli pirítóst készítette mellé tea és vaj meg lekvár.

Sóhajtottam és megszólaltam:

-Tudtam hogy ebből baj lesz.

-Nagyon sajnálom, ami történt. – szólt és elém tette a reggelit. – Az én hibám az egész de…

-Ne H.P. ne szabadkozz én is hibás, vagyok, mert szerettem volna melletted lenni.

-Tudom és jól esett nekem. – ült le mellém. – Reggeliz másfél óra múlva, indulunk a stúdióba. Nem akarok most a házban lenni. – letettem a jeget és enni kezdtem.

Azon a reggelen már nem találkoztunk Nichola-val aki, biztos a szobájában volt és dühöngött. H.P. sem szólt neki hogy elmegy.

A stúdióban Rick boldogan fogadott ám Simon egy halvány fintorral az arcán köszönt majd elment mellettem.

Éreztem, hogy valami nem stimmel vele, és hogy rosszban sántikál.

H.P. elmesélte nekik a legutóbbi látomásomat, amit Rick aggódva fogadott:

-H.P. ez már kezd túlságosan eldurvulni. Ha tényleg igaz az, amit Marion látott kéne ismét szólni a rendőrségnek.

-Hiába azok nem tesznek semmit meg a másik, hogy akkor sokkal nagyobb felhajtást kapna a dolog azt, meg nem akarom. – én csendben figyeltem őket.

Simon nem szólt semmit csak a telefonját nyomogatta mire H.P. odalépett hozzá és megszólalt.

-Neked nincs semmi mondani valód Simon? – kérdezte tőle.

-Figyelj H.P. én azt mondom, szerezz be egy golyóálló mellényt meg egy tucat rendőrt és akkor biztos, hogy nem fognak lelőni.

-Kösz a jó tanácsot Simon látom, nagyon kedvelsz. – ekkor H.P. rám nézett:

-Marion figyelj mikor volt az eset mikor jöttünk ki a szállodából vagy akkor mikor mentünk be?

-Mikor jöttetek ki. – mondtam. De ekkor Rick arcára kiült egy nagy mosoly és megszólalt.

-Alterego.

-Micsoda? - Nézett rá H.P. kíváncsian.

-Tudod dublőrök, hasonmások. Figyelj, mikor bemegyünk te, fogsz bemenni, de ki már a hasonmásod fog. – láttam H.P.- n hogy elgondolkodik, majd rávágja:

-Nincs más választásom rendben így lesz. – és ment is telefonálni.

Én eközben beléptem egy nagyszobába, ami tele volt mindenféle elektronikus szerkezetekkel és vagy egy tucat szintetizátorral. Kíváncsian húztam végig kezemet a fehér billentyűzeten és elképzeltem, hogy leülök és elkezdek rajta játszani.

De ekkor egy kéz érinti meg a vállamat mire majdnem felugrottam:

-Mit csinálsz? – halottam Rick hangját. Ránéztem és megszólaltam:

-Bocs ne haragudj, csak kicsit körbenéztem. – léptem hátra mire ő leült az egyik elé lenyomott rajta pár gombot és elkezdett játszani. Mosolyogva hallgattam majd odamentem egy másikhoz és lenyomtam kettő billentyűt. Majd egy másikat mire Rick abba hagyta az ő játékát és folytatta:

-Te tudsz játszani?

-Nem nem tudok csak egyszer mikor még kislány voltam a barátaimmal találtunk egy régi zongorát. A közösségünk egyik tagja tudott játszani és egy kicsit megtanított minket játszani. – meséltem az emlékemet. – De az már jó 12 éve volt. Azóta sokat felejtettem.

-Meg tudod mutatni, amit tanított neked? – kérdezte és átült egy másik székre és egy monitorra nézett, amin megjelent egy kép.

-Hát nem tudom nem biztos, hogy menni fog. – szóltam izgatottan.

-Csak próbáld meg. Kérlek. – kért kedvesen és rám mosolygott. Én leültem a székre és egy perc gondolkodás után először lassan majd egyre magabiztosabban, kezdtem játszani a dallamot.

Rájöttem, hogy nem is felejtettem sokat az évek alatt és még most is jól megy.

-Jo elég lesz köszönöm. – én abbahagytam a játékot majd odamentem Rick-hez aki, lenyomva egy gombot elkezdte visszajátszani a dallamot. Elcsodálkoztam hisz nagyon jól hangzott.

De ekkor hozzáadott egy kis ütemet és még egy kettő dolgot és 30 perc múlva egy komplett zene szám jött ki.

Mosolyogva állt fel és szólt a srácoknak:

-H.P. , Simon ezt hallgassátok. – és mikor beléptek Rick elindította a zenét.

-Ez jó. – szólt H.P.

-Marion játszotta fel a zongoraszólót. Hozzáadtam egy kis ütemet és egy-két hangeffektust és ez lett belőle.

-Nagyon jó lett. Szép. Nem is mondtad, hogy tudsz zongorázni.

-Annyira nem is tudok csak kislány koromban sikerült tanulnom egy keveset és még nem felejtettem el teljesen.

-Szép. Mi lenne, ha ezt is feltennék a készülő új albumunkra. – szólt H.P.

-Nekem megfelel. – szólt Rick.

-Felőlem. – mondta Simon.

-Akkor ezt megbeszéltük a szám címe pedig a neved lesz „Marion” – elmosolyodtam és folytattam:

-Köszönöm srácok nagyon kedvesek vagytok. – és átöleltem őket.

Épp kint ültünk a pihenő helyiségben mikor valaki veszettül dörömbölni kezd az ajtón majd hirtelen az ajtó, kiesik a helyéről és egy csapat fekete ruhás rendőr, ront be. Nyomukban Nichola-val aki utasítja őket.

-Ott van a kis nincstelen, fogják el. – H.P. a rendőrök elé állt ám azok félrelökték miközben engem, felrángattak és bilincsbe vertek.

-Nichola mit jelentsen ez az egész?

-Ha te úgy akkor én így.

-Ne tedd ezt Nichola ő, nem tehet semmiről.

-A ma reggel ráébresztett hogy te már nem az az H.P. vagy akit megismertem.

-Miért teszed ezt Nichola?

-Szerinted? – de ekkor a rendőrök főnöke lépett be:

-Látom elkapták a kis nincstelent. A városi börtönben már vár rá egy kellemes kis cella. Ne aggódjon Herr Baxxter egy perc alatt, megszabadítjuk ettől a kis…

-Ne ezt nem tehetik. Ne vigyék el. – szólt aggódva H.P. és odalépett hozzám.

-Sajnálom Herr Baxxter de, ön is ismeri a szabályt…

-De ő mentette meg az éltemet, neki köszönhetem hogy élek. És ha jól tudom jogom, van, arra hogy én ítélkezzek felette.

-Sajnálom de, a városi rendőrkapitány írásban kötötte ki, hogy a nincstelen, aki önnel van, nem élvez különleges bánásmódot. – és átnyújtott neki egy papírt mait H.P. összetépett és folytatta:

-Fizetek érte, ha kell, csak ne vigyék el.

-A kapitányságon majd meglátja, mit tehet és most engedelmével. – éreztem, hogy elkezdenek vonszolni mire kiabálva, ellenkeztem:

-Ne tegyék ezt! Nem tettem semmit! H.P. segíts nekem! Kérlek. – ő odajött és megpróbált megnyugtatni:

-Nyugodj meg Marion mindent elkövetek hogy kihozzalak. Ígérem, nem hagylak el. – de válaszolni már nem tudtam, mert egy sokkolóval elkábítottak.