9.

Ahogy beléptek a házba H.P. boldogan kapta karjaiba a nőt miközben megcsókolta. Annabella nem hezitált és mohón fogadta a férfi közeledését, ami őt is felszította.

-Én gyönyörű aranyifjúm végre kettesben lehetünk. – búgta a nő.

-Igen végre. Gyere, mesélj el mindent. – és bementek a társalgóba. Leültek a kanapéra ahol Annabella elkezdte.

-Akkor kérdezz kedvesem nyitott könyv vagyok. – H.P. hirtelen nem tudta mit kérdezzen, végül kimondta.

-Miért vittek el téged akkoriban?

-Mert megszegtem egy törvényt, ami a fajtám egyik legfontosabb törvénye.

-A te fajtád? Ez alatt mit értesz?

-Nézd H.P. én más vagyok, mint a többi ember. Különbözök tőlük nagyon is. Eddig nem sok mindenkinek mondtam ezt el. Sőt szinte senkinek, ha mégis kitöröltem az elméjükből.

-De mi vagy te?

-Én … - kezdte a nő, de nem tudta kimondani mire H.P. odaült mellé és megfogta a kezét.

-Bizz bennem Annabella.

-Hogyan? Hisz azt is elmondtad, hogy mi történt kettőnk közt akkoriban, hogy szeretkeztem veled.

-De én…

-Rick elmondta, hogy elmesélted neki egy lázas pillanatodban. Ne tagadd kedvesem. Ugye igaz? – H.P. bűnbánó arccal bólintott és bevallotta:

-Igen elmondtam, de amit láttam, ahogy elvisznek és a tudat, hogy nem tudtam neked segíteni megőrjített. Magamon kívül voltam. Gyűlöltem magam nagyon is. Ezerszer elképzeltem, hogy szabadítalak ki. Hogy vissza gyere hozzám és velem legyél. A hetek csak teltek, de nem tudtam magam túltenni rajta. Akkor hívtam Rick-et hogy elmondom neki. Emlékszem mennyire sajnált engem, de dühös is volt, hogy intim kapcsolatba kerültem veled, de szerettelek Annabella és most is szeretlek. – H.P. ezt már sírva mondta ki mire a nő letörölte a férfi könnyeit, aki folytatta. – Aztán az évek csak teltek, de nem leltem megnyugvást. Mindig velem voltál, tudat alatt ott éltél bennem. Aztán mikor befutottunk a Scooter-el az életem 360 fokos fordulatot vett a siker és a rengeteg tenni való elfelejtette velem a múltat. Egészen addig, amíg fel nem bukkantál azon a rendezvényen. Azóta a múlt ismét feljött bennem. Azóta szeretném tudni az igazságot rólad.

-Hát jól van, kedvesem legyen, de mielőtt elkezdem meg kell mutatnom az igazi énemet.

-Azt ami valójában vagy? – kérdezte H.P. izgatottan.

-Igen de ne ijedj, meg tudod, hogy téged sosem tudnálak bántani. – mondta a nő és felállt a kanéról majd szembe állt a férfivel és becsukta a szemét, majd mikor kinyitotta H.P. döbbenten pattant fel. Annabella vörös szemei és ajkai közül előbukkanó hegyes szemfogai félelmet keltettek a férfiben, aki fejét rázva megszólalt.

-Nem ez lehetetlen ez nem lehetséges.

-De igen lehetséges kérlek, ne félj tőlem. Tudom elsőre furcsa és ijesztő vagyok, de ha ismersz tudnod, kell, hogy neked nem tudnék ártani. – kezdte Annabella könyörgő hangon és kitárta a karjait, de H.P. nem mozdult. Csak állt egyhelyben miközben teste remegett, a szíve úgy vert, mint egy rémült kismadár szárnyai.

Annabella hátat fordított és keservesen sírni kezdett karjait összefonta a mellkasán miközben utat engedett a sírásnak mely oly sok éven át elkerülte.

H.P. halotta a nő sírását és tudta nem helyes, amit tesz, Annabella-nak nagy erőfeszítésbe telt, míg sikerült rávennie magát erre, hogy felfedje a titkát. Ő pedig rémült és ostoba halandó módjára ijedten bújt el. De furcsa volt neki és ijesztő hogy tudni a nő, akit kamasz kora óta szeret, egy másik fajhoz tartozik.

Figyelte Annabella-t, aki megszólalt:

-Most már látom kár volt megtennem. Mindegy most már tudod az igazságot. Rajtad áll, hogy mit kezdesz, vele elfogadod vagy elutasítod a te döntésed drága aranyifjúm. – mondta monoton hangon és az ajtó felé fordult. – Most megyek, nem akarlak tovább zavarni.

-Annabella…

-Ne H.P. kérlek látom félsz tőlem az arcodra van írva. – hadarta a nő és kisietett a társalgóból ám H.P. elkapta a karját és megszólalt.

-Ne menj el. Kérlek.

-De félsz tőlem. – mondta ki a nő, de a férfi nem engedte őt el. Csak néztek egymásra mire H.P. erőt vett magán és vadul magához húzta a nőt és megszólalt:

-Tudom hogy nincs mitől félnem mert szeretsz és ha jól tudom a vámpírok nem bántják azokat akiket szeretnek. – Annabella elcsodálkozott és folytatta:

-Szóval ismered a fajtámat.

-Igen ismerem eltekintve a sok b kategóriás mozifilmtől és rizsától tudok egyet és mást. De még vannak dolgok, amiket nem ismerek, és ha jól sejtem te meg tudod nekem mondani ezeket a dolgokat.

-Igen el tudom, de meg kell ígérned, hogy soha senkinek nem, beszélsz róla. Megérteted? Mert ha elmondod, akkor baj lesz és bármennyire is szeretlek, a bosszúm elér, akármerre mehetsz, és nem lenne szívem téged bántani. – H.P. elmosolyodott és átfogta a nő derekát és folytatta:

-A véremmel fizetek a hallgatásomért. – és eltávolodva a nőtől levette magáról a zakót és feltűrte az ingujját. Annabella tudta ez mit jelent és vicsorogva elkapta a férfi csuklóját majd ajkaihoz emelve beleharapott. H.P. felszisszent miközben figyelte a nőt. Szinte érezte, ahogy a vér távozik a testéből. De tudta a nő bizalmát csak így érheti el, ha a vérét adja érte.

Annabella elhúzódott a férfi sebétől és megszólalt:

-Várj elmulasztom a sebet. – és a mutató ujját felsértve a vérét a sebre csepegtette, ami egyből behegedt. H.P. csodálkozva nézte a folyamatot majd megszólalt:

- Ez hihetetlen.

-Igen az, de most gyere, sok mindent kell elmesélnem. – és visszaültek a kanapéra. – A nevemet már ismered és valóban Velencében születettem az úr 1395-ik évében. A családom vagyonos volt, apám Velence főhercege volt én pedig a középső lány gyermek. 3 voltunk testvérek és nagyon jól megértettük egymást. Nagy volt köztünk az összetartás, aminek apánk örült a legjobban. A húgom születése után édesanyám gyermekágyi lázban halt meg. Meggyászoltuk főleg apám, aki rajongott anyámért. De nem is ez a lényeg. Hanem az hogy már 18 éves koromban odaígértek a városi tanács egyik magas rangú tagjának, aki akkor volt 30 éves. Mit ne mondjak nem örültem a hírnek és hiába szálltam vitába apámmal nem engedett nekem. A színházhoz menekültem hisz mindig is vonzott az opera és a színház világa. Így évekig ott voltam a társulatnál, akik a legnagyobb és legnemesebb színdarabokat adták elő a közönség pedig imádta. Gazdagok és szegények egyaránt. Ünnepelt díva voltam persze a nevemet meg kellett változtatnom, de nem zavart. Aztán 25 éves koromban apám rám talált és belekényszerített egy másik házasságba. A férjem maga a városi bíró volt, egy dagad, dülledt szemű mogorva ember, aki még a háznál is bíráskodott. A cselédek nem szerették és a háta mögött kibeszélték. Mikor megtudták, hogy én vagyok a ház második asszonya…

-Második asszony? – kérdezte H.P.

-Igen én voltam a második felesége ennek a bírónak Signor Garrieldi-nek. Az első házassága a felesége öngyilkosságával ért véget állítólag felakasztotta magát a ház padlásán. Bár csak kósza hírek terjengtek róla. Ebből jön le hogy volt egy mostoha lányom, aki alig volt nálam fiatalabb. 13 éves volt és elsőre nem kedvelt aztán elkezdtem közeledni felé, hogy nem kell az anyjának tekintenie. Szeretnék a barátnője lenni a bizalmasa. Na ez segített Luisa mert így hívták megnyílt nekem és nagyon jó barátnők lettünk. A férjemet persze utáltam a nemi életünk, meg nos, arról nem is beszélek csapni való volt az ágyban. 20 évig éltem vele persze nem nagy boldogságban, de elviseltem.

-Mi történt vele?

-Egyik este vacsora közben megütötte a guta jobban mondva szívinfarktust kapott. Az orvos nem tudott rajta segíteni. Eltemettem és megsirattam férjemet. Özvegyasszonyként persze szabad voltam. Mint vagyonos asszony sok mindent megtehettem. Bár a férfiak mindig is szerepet játszottak az életemben, de csak, mint játék. Luisa már nem élt velem ő is férjnél volt és kis családjával élt Velence külvárosában. Én pedig habzsoltam a felső tízezer adta örömöket, bálba és színházba jártam. Az operetteket imádtam. Szinte az öszeset láttam, amit leadtak. Aztán mikor 46 éves lettem a sors összehozott egy férfival, Signore Sebastian Laretti-vel aki elsőre megragadta a fantáziámat. Emlékszem az egyik bálon találkoztam vele a megjelenése igazán főúri volt. Bár nem követte az akkori divatot, de mégis egyszerűségével teljesen levett a lábamról. Emlékszem, hogy akkor este ő kísért el a fogatomig mire én meghívtam magamhoz másnap estére. Ő persze jött is és bókolva vallotta be nekem mennyire kedvel és szeret meg az ilyenkor szokásos szöveg. Heteken át vele voltam, az udvar persze felháborodott, hogy a férjem teste még ki sem hűlt én már egy másik férfi karjaiban keresem a vigaszt. Mit ne mondjak nem törődtem vele. Hagytam hadd mondjanak, amit akarnak. Boldog voltam és nekem ez számított. Sebastian, persze ahogy most én is teszem nem vallotta be elsőre mi is ő valójában. De én addig kérdezgettem, amíg elém nem állt a puszta tényeket közölve. Én is megijedtem, ahogy te is, de rájöttem a szerelemnek nincsenek határai. Ő elmondta, hogy olyanná akar változtatni, mint ami ő is.

-Vámpírrá.

-Pontosan és én belementem. Mielőtt megtette volna éjszakákon át mesélt nekem a lényéről és arról, hogy mire képes és hogy örökké él. Nem fog meghalni a betegségek nem fogják őt meg. Ez felszította bennem a vágyat és könyörögtem neki, hogy tegye meg. Megtette és onnantól kezdve nem volt megállás. Minden ingóságomat pénzé tettem és felkerekedve elhagytuk Velencét. Éveken át jártuk Európát és fantasztikus volt. De aztán 50 évi együttlét után Sebastian elhagyott. Nem hagyott semmit hogy miért tette. Ez elszomorított és nagyon rosszul esett, de végül is mindent tudtam, amit egy vámpírnak tudnia kell és ez elég volt. A történetem itt ér véget most már tudod, mi vagyok, és hogy lettem az.

-Ez hihetetlen. – szólt H.P. és előre dőlt. – A történeted lenyűgözött. De tudod mit nem értek?

-Mit?

-Ha jól tudom a vámpírok éjszakai lények, de te a napfényben is biztosan mozogsz. Ez hogy lehetséges?

-Na igen ez furcsa történet de Sebastian úgy tudta vannak fényben járó vámpírok, akik az ősi forrásból ittak hogy legyőzzék a napot. Együtt kerekedtünk fel és kutattunk az ősi forrás után, amit Egyiptomban találtunk meg. Ittunk belőle és így sikerült a napot legyőznünk. Most már nincs az a hatalom vagy fegyver, ami megölhetne engem.

-Ez bámulatos. De akkoriban ezt miért nem mesélted el nekem?

-Mert túl fiatal voltál tele hévvel és rajongással. Várni akartam, de rosszul tettem. De a lényeget már tudod, de erről kérlek, senkinek ne beszélj, ígérd meg nekem.

-Megígértem Annabella és be is fogom tartani. – mondta a férfi és megsimogatta a nő arcát. – Szeretlek Annabella mindig szerettelek. Te voltál nekem az igazi és az egyetlen.

-Én drága aranyifjúm. Szerelmem. – és megcsókolta a férfit, aki magára vonta a nőt miközben hevesen csókolóztak. Mikor elhúzódtak egymástól H.P. megkérdezte:

-Velem is megtennéd?

-Mit?

-Engem is vámpírrá változtatnál? – a nő csodálkozva nézett a férfire majd sóhajtott és kimondta:

-Nem tudom, képes lennék e megtenni. Ha mégis akkor te lennél az első gyermekem.

-Az első?

-Igen eddig csak játszottam a gondolattal, de sosem mertem megtenni. Féltem a kudarctól hogy nem sikerül. Bár tudom, hogy kell és menne is de…félek.

-De az ilyesmi könnyen szokott menni nem?

-Oh non gentile (Oh nem kedvesem) ez nem olyan könnyű amilyennek látszikk vagy hangzik. A halandónak lelkileg és szellemileg is erősnek kell lennie. A szabály szerint csak az léphet a vámpírok közé, aki elég idős már leélt egy életet és a tudata teljesen kifejlődött, ahogy a személyisége is. De a legfontosabb hogy gyönyörűnek kell lennie és szépnek.

-Akkor én szóba se jöhetek? – szólt H.P. szomorúan. Annabella megsimogatta a férfi arcát és megszólalt:

-Il mio amore caro. (Drága szerelmem) Nálad tökéletesebbet keresve se találnák. Nekem ugyan olyan szép, vagy mint 24 évvel ezelőtt.

-Komolyan gondolod?

-Igen nagyon is komolyan. – és ismét megcsókolta a férfit miközben lovagló pózba vágta magát és körkörös csípő mozdulatokkal elkezdte felszítani a férfi izgalmát.

H.P. belesóhajtott a csókjukba majd a nőt szorosan a karjaiban tartva felállt és a fülébe súgta:

-Akarlak Annabella. Kívánlak. Testem minden porcikája kíván téged.

-Akkor ne kínozd, tovább magad gyere és vedd birtokba, ami téged megillet. – H.P. morogva vitte fel a nőt az emeletre ott is be a hálószobába, ahol elterültek az ágyon és hevesen egymásnak estek.

Annabella azon az éjszakán vámpírként szeretkezett halandó kedvesével, aki teljesen el volt ájulva a nőtől, aki minden tudását bevetette, hogy lenyűgözze őt. Annabella persze ivott is kedveséből, aki halk férfias nyögések közt élte át a kielégülés mámoros pillanatát.

Majd együtt elfeküdtek a hatalmas ágyon miközben gyengéd simogatások közt cirógatták egymás testét. H.P. a nő vállán nyugtatta a fejét mikor Annabella, megszólal:

-Mond csak kedvesem ha megkérdezném akarsz e, a gyermekem lenni mit válaszolnál?

-Azt hogy igen akarok. Halhatatlan akarok lenni…félek…a haláltól. Nem akarok meghalni. – bökte ki H.P. és felült.

-Félsz a haláltól?

-Igen félek mindig is féltem. Ezért kihasználom, amíg élek, hogy mindent kipróbálok és megismerek, de félek, hogy nincs hátra sok időm. Egyszer megjósolták, hogy egy súlyos baleset fog végezni velem. Ami az életembe kerül.

-Oh istenem kedvesem. – húzódott mellé a nő és átfogta a vállát.

-Tedd meg Annabella kérlek, nem akarok meghalni. Örökké akarok élni. – és a nő vállára borult, aki magához ölelte és megszólalt:

-Ígérem megteszem de nem most még nem jött el az ideje. Drága gyermekem, kedvesem most pihenned kell, és ne félj, én mindig veled leszek. – és egy csók után H.P. befészkelte magát a nő karjaiba és egyből álomba merült.

Annbella persze tudta nem maradhat itt hisz Nichola bármikor visszajöhet és akkor lesz, itt ne mulass. Megvárta, míg H.P. teljesen elalszik majd felöltözött és elhagyta a házat. A hatalmas kaput könnyedén nyitotta ki és megvárta, míg a kocsi kihajt rajta majd visszacsukta és beült. A szállodához vitette magát. A szobába felérve egyre biztosabb volt abban, hogy H.P. lesz az akit átváltoztat.

Vett egy forró zuhanyt majd megtért az ágyba ahol végiggondolta mit fog tenni.

Eközben a reggel eljött és Nichola csendesen ment be a házba, egyből a lenti fürdőbe osont be és megengedte a zuhanyt. Kívülről nem lehetett látni, de belül marta bűntudat hisz olyasmit tett, amit nem szabadott volna. Én tudta, ha H.P. rájön neki vége, van.