22.

D.J. már készült aludni mikor hallja, hogy csengetnek. Dühösen kelt fel és kapott magára egy fürdőköpenyt és sietett le.

Mikor kinyitotta ledöbbent és megszólalt.

-H.P. te nem vagy Mallorca-n? Te hogy kerülsz ide?
-Azonnal velem kell jönnöd. Juliette nagyon rosszul van. Kórházba vitték. – mondta a férfi monoton hangon. – Ma mikor visszaértünk a reptéren rosszul lett.
-Mi történt?
-Nem tudom. Hirtelen összeesett. - D.J ijedten nézett körbe és folytatta:

-5 perc és felöltözök, addig gyere be. – és felsietett az emeletre.

„H.P.” gonosz mosollyal az arcán várt az előtérben és hallgatózott. Mindent hallott, ahogy D.J. készülődik és öltözik.

Tett hátra pár lépést mikor látta, hogy a férfi leér a lépcsőn és belebújik a sportcipőjébe és megszólal:

-Jól van kész vagyok mehetünk.

-Rendben gyere. – elhagyták a házat és autóba ültek. Elindultak kifelé a városból.

D.J. csodálkozott mikor látta, hogy elhagyják a városhatárt és belevesznek az autópálya sötétjébe.

-Most hova megyünk?

-Hamarosan meglátja.

-Mi van veled? Olyan hideg vagy és…

-És mi…Herr Elliot. – és a következő pillanatban „H.P.” behúzott egyet D.J.-nek aki elvesztette az eszméletét.

Ahogy a férfi elájult Valentine felvette igazi alakját majd előkapta a mobil telefonját és tárcsázott. 3 kicsengés után a megbízója vette fel:

-Mondjad.

-Itt van velem a halandó szerető.

-Kitűnő. Hozd, a bázisra majd itt kifaggatjuk, biztos tudja, hol van Annabella utolsó gyermeke.

10 perc és ott vagyunk. – Valentine sebességbe tette a kocsit és gyorsabb tempóra kapcsolt.

Hamarosan megérkezett egy régi katonai bázishoz, amit már 20 éve nem használnak. Behajtott a területre és a fényszórókkal kétszer jelzett mire az egyik hatalmas kétszárnyú ajtó lassan kinyit miközben ő könnyedén hajtott be rajta.

Leállította a kocsit majd kiszállt és kivette D.J. élettelen testét a kocsiból és elindult előre. Bement egy nagy helyiségbe és letette D.J. élettelen testét egy székre majd figyelni kezdett és látta, hogy a megbízója odamegy hozzá. Valentine meghajolt és megszólalt:
-Uram meghoztam.
-Remek. - mondta egy legyintéssel felélesztette D.J.-t.
-Hol vagyok?
-Jó helyen. Most pedig áruld, el nekünk hol van Hans.
-Azt ugyan nem.
-Köthetünk egy megállapodást. Elárulod, hol van ő, és akik vele vannak, megmenekülnek.
-Akik vele vannak, őket hagyd békén, mert kicsinállak, te szemétláda. Akkor sem árulom el hol van! – mondta idegesen D.J. mire egy jól irányzott ütést kapott, aminek következtében felrepedt a szája. Az idegen felszisszent és folytatta:

-Ok Mister Elliot másképp is csinálhatjuk. – és eltávolodott a férfitől.

2 nap múlva:

Eközben Miami-ban Rebecca és Julie idegesek voltak hisz már 2 napja nem tudták elérni mostoha apjukat. H.P. is aggódott hisz a szeretőjéről van szó, akit imádott.

Már mindenkit felhívtak, de senki nem tudta hol lehet. A lányok aggódtak és féltek valami történt D.J.-vel.

H.P. persze tudta ez már nem játék ezért a vártnál előbb mentek vissza Hamburgba persze teljes titokban.

A lányok már nagyon várták hogy ismét Németországban legyenek és megtudják mi lehet D.J.-vel de még nem is sejtették hogy a Hamburgi reptéren várni fogják őket.

Éjjel 11-kor szállt le a gépük a Hamburgi reptéren. H.P. persze egész úton izgatott volt és legbelül érezte valami rossz fog történni. De mikor megérkeztek rájött csapdába estek.

Julie, Reb és H.P. mit sem sejtve szálltak le a gépről majd átvették a csomagjaikat és mentek a váróba ám ott 5 fekete ruhás napszemüveges alak vette körbe őket. H.P. egyből felismerte kik ezek és a lányokat maga mögé tolva megszólalt:

-Lányok maradjatok mögöttem.

-H.P. kik ezek az alakok? – kérdezte Reb ijedten.

-Rossz emberek akik gonoszak.

-Jól mondja Herr Baxxter. Ha nem ellenkezik, akkor a hölgyek szabadon távozhatnak.

-Rendben de akkor őket hagyják elmenni.

-Nem H.P. veled maradunk.

-Igen melletted állunk. – álltak mellé a lányok.

-Ez kedves tőletek de… - kezdte H.P. ám a lányok szorosan álltak mellette.

-Akkor jöjjenek. – intett az egyik fekete ruhás alak.

-Lányok bármi történik, ne avatkozzatok bele rendben. Majd én intézem. – mondta halkan H.P.

-De mi ez az egész H.P.?  – kérdezte Reb miközben megszorította a férfi kezét.

-Nem tudom, de majd elválik, egy a lényeg bízzatok bennem. – odavezették őket egy fekete mikrobuszhoz és kinyitották nekik az ajtót.

-Szálljanak be. – utasította az egyik alak.

A trió mit sem sejtve ült be a buszba, ami hamarosan elindult úti célja felé. A lányok félve bújtak H.P.-hez aki átölelte őket.

-Ne féljetek lányok nem lesz semmi gond. – és mérgesen ránézett az egyik alakra, aki gonoszan elvigyorodott és egy pillanatra megvillantotta hegyes fogait. H.P. ledöbbent és tudta ez nem valami ócska trükk. Ezek az, alakok vámpírok de nem tudta kihez tartoznak.

Kíváncsian várta, hogy megérkezzenek az úti céljukhoz és remélte minden rendben lesz.

A kocsi persze hamarosan megállt és az ajtó kinyílt. H.P. és a lányok látták, hogy egy régi használaton kívüli hatalmas hangárban vannak.

Mikor kiszálltak az egyik alak megszólalt.

-Kövessenek. – utána mentek, de H.P. nem bírta ki szó nélkül.

-Mit akarnak tőlünk?

-A hölgyektől semmit csak magától….Eretnek gyermek. – H.P. ledöbbent és tudta, hogy az alak mire céloz ezzel. Ránézett a lányokra, akik kíváncsian néztek rá, de a férfi pillantása beléjük fojtotta a szót.

Hamarosan beléptek egy hatalmas helyiségbe ahol rengeteg monitor volt és gép. A terem végében egy íróasztal volt, ami mögött ült valaki.

Ahogy egyre közeledtek felé H.P. sejtette hogy ez az alak is vámpír.

Az alak, aki kísérte őket megállt az asztal előtt és megszólalt.

-Itt van. – az illető felnézett és elcsodálkozott. Tekintetét le se, véve H.P.-ről felállt és odament hozzá majd megszólalt:

-Azt tudtam, hogy Annabella-nak jó az ízlése, de ezúttal elvetette a sulykot.

-Mit akar ezzel mondani? – kérdezte H.P.

-A teremtődnek nem szabadott volna téged létrehoznia. De megtette, de nem úgy, ahogy a szabályaink előírják.

-Teremtő, létrehozni? H.P. mi folyik itt? – kérdezte Julie.

-Áh csak nem Julie és Rebecca-hoz van szerencsém?

-Honnan tudja a nevünket?

-Én mindent tudok és a madarak is csiripeltek nekem. – H.P. erre felmordult és egy hirtelen mozdulattal elkapta az alak nyakát ám az egy ügyes védéssel leteremtette őt a földre. A lányok megpróbáltak segíteni, de ketten lefogták őket. – Na mi van eretnek? Talán fáj az igazság.

-Nem! Nem fáj, de ha őt bántottátok mindannyian meghaltok.

-Nem bántottuk csak kicsit elszórakoztunk vele igen csak élvezetes volt és közlékeny. Mindent elmondott.

-Látni akarom őt.

-Hamarosan de előbb téged dolgozunk meg kicsit. Fogjátok le. – és egyszerre hárman ugrottak oda és erős bilincsekkel összefogták a csuklóit miközben egy vastag fém nyakörvet tettek rá.

-Ne! Ne tegyék ezt ő nem tette semmit! – kezdte sírva Reb.

-Tévednek a hölgyek ugyan is, akit annyira istenítenek, aki maguknak egy világot jelent valójában….

-Ne! Ne mondja el nekik! – kiáltotta H.P. ám a düh kezdett felülkerekedni rajta és ez által a másik énje is. Harcolt önmagával hogy ne mutassa meg magát ám hiába az erőlködés vámpír énje őrjöngve bújt elő belőle miközben ereje megsokszorozódott.

Szemei vörösen kezdtek világítani miközben ordítva tépte le magáról a nyakörvet majd a bilincseket és elkapva a mellette álló alakot elhajította a terem végébe.

Julie és Reb sikítva futottak el az asztal mögé és nem akarták elhinni, amit láttak. Egymást átölelve hallgatták, hogy mi történik körülöttük, de kinézni nem mertek, mert tudták mire számíthatnak.

Eközben H.P. egyesével kapta el az alakokat, akik próbáltak védekezni, de nem sikerült nekik. A férfi nem kegyelmezett egyiküknek sem a vezérrel meggyűlt a baja, aki gyors volt és egy szempillantás alatt kihúzta a rettegő lányokat az asztal mögül és élő pajzsként maga előtt tartva megszólalt.

-Na gyerünk eretnek. Ölj csak meg, de akkor a drága kis halandóid is meghalnak. Gyorsabb vagyok, mint te és mire te egyet mozdulsz, én szépen kitekerem a nyakukat.

-Gyáva alak vagy. Halandók mögé bújni a gyávaság jele a fajtánkban. – a lányok figyelték H.P.-t kinek ruhája és arca vérben ázott, hegyes szemfogai és vörös szemei rettegéssel töltötték el a lányokat.

-Nem vagyok gyáva.

-De az vagy! – és felvéve vámpír gyorsaságát a vezér mögé került és elkapta a nyakát majd szorítani kezdte.

A vezért elengedte a lányokat, akik zokogva előre futottak ám a kíváncsiság megállította őket és megfordultak, hogy figyeljék a harcot, ami véres volt és durva.

-Menjetek…keressétek meg…D.J-t. – hallották H.P. mély, ordas hangját. – Menjetek! – a lányok szó nélkül bólintottak és elindultak.

H.P. persze kisebb-nagyobb sérülésekkel, de legyőzte a vezért, aki vérétől megfosztva terült ki a földön.

A férfi diadalmas arccal állt talpra majd hallgatózni kezdett és elindult a kijárat felé. Látta, hogy a lányok már megtalálták D.J.-t és befektették abba a furgonba, amivel idehozták őket.

Odament hozzájuk és megszólalt.

-Hadd segítsek.

-Nem kell, köszönjük. – mondta Reb mérgesen.

-Lányok kérlek…

-Semmi kérlek… - kezdte Jule. – Hazudtál nekünk, átvágtál minket. Nem mondtad el az igazat. De mi? Mi kiöntöttük neked a szívünket és megbíztunk benned, de te…. – hagyta abba a lány sírva.

-De te csak ámítottál minket. Nagyon haragszunk rád.

-Hogy tehetném jóvá…

-Nem tudjuk. – mondta Reb és beült a kormányhoz. H.P. tudta a lányok jogosan haragszanak rá és bármit tehet nem fognak egy könnyen megbocsátani neki.

Remélte, hogy D.J. rendben jön és minden jó lesz.