Átváltozásom története: Michael Simon

1834-et írunk, 28 éves voltam, az ipari forradalom a virág korát élte akkoriban Angliában. Viktória királyné biztos kézzel irányította az országot. Bár voltak problémák ám ő megpróbálta a legjobb úton és módon orvosolni azokat.

Londonban születtem és ott is nőttem fel, de már kisfiúként rájöttem van egy másik világ is azon kívül, amit ismerünk.

Jómódú családban születtem apám magas rangú hivatalnok volt, míg édesanyám engem nevelgetett szeretetben és boldogságban. Mindenem megvolt semmire nem volt panaszom. Éltem és tanultam és élveztem az életet.

18 évesen jelentkeztem az egyetemre ahol ám nem bírtam sokáig ott maradni ugyan is elkezdtem hinni a természetfeletti lényekben. Boszorkányok, farkas emberek vámpírok nekem egyre ment csak titokzatos és új legyen.

Az egyetem könyvtárában és nagy könyvtárban elolvastam minden erről szóló könyvet és iratot és feljegyzéseket készítettem.

Minden szabad időmet a temetőben vagy romos elhagyott házak és kastélyok közelében töltöttem. Apám nagyon mérges volt rám, mert ő úgy hitte én is a hivatalban fogok dolgozni, mint ő. De mikor tudattam vele, hogy a tudománynak szeretnék élni megharagudott rám és kijelentette én nem vagyok az ő fia.

Anyám próbált a lelkére hatni, de sikertelenül, így a halálig nem is beszéltem vele csak anyámmal, aki kitartott mellettem.

Mikor megtudtam, hogy apám meghalt 27 éves voltam. A temetésén is ott voltam ahol elhatároztam nem adom fel a kutatást és addig keresek, amíg nem találok legalább egy szellemet vagy bármit.

Ám 1834-ben megismertem valakit, aki egyből felkeltette az érdeklődésemet.

Emlékszem azon az estén a kikötőben voltam ugyan is az utóbbi időben megszaporodtak a gyilkosságok a kikötőben. A rendőrség tehetetlen volt, mert az áldozatokon semmilyen nyomot nem találtak a tettes kilétére csak azt tudták megállapítani, hogy a torkukat átharapták és elvették az összes vérüket.

Harapás a torkon, vérveszteség ez a hír felvillanyozott tudtam itt csak is vámpírok lehetnek a ludasak. Éjszakákon át lebzseltem a kikötőben és a kocsmákban ahol matrózok és örömlányok voltak, akik minden idegent megpróbáltak becserkészni, hogy hasznot húzzanak.

Aztán egy este rám mosolygott a szerencse.

Épp a Joe’s Pub-ban voltam egy pohár bor és a jegyzetfüzetem társaságában mikor egy jól öltözött, 30 év körüli férfi lép az asztalomhoz. Végignéztem rajta és csak úgy áradt belőle a pénz szaga. Bársony és szatén ruházat, cilinder és egy díszesen faragott sétabot volt nála. Arca fiatalos volt szemei sötétbarnák.

Megemelte a kalapját és megszólalt.

-Elnézést ugye nem baj, ha csatlakozom? – akcentussal beszélt, amiből rájöttem nem angol származású. Felálltam és hellyel kínáltam:

-Csak tessék nyugodtan. – ő levette a kalapját majd leült mellém. A csapos kihozott neki is egy pohár bort majd felém fordult és megszólalt:

-Megkérdezhetem min dolgozik olyan buzgón? – és a jegyzetfüzetemre nézett, amit hirtelen csuktam össze és válaszoltam:

-Csak egy kis kutatást végzek, tudja a gyilkosságok, amik itt a kikötőben történtek gondolkodásra adtak okot és tudja, lehet, hogy örültnek fog nézni, de szerintem vámpírok keze van a dologban. – figyeltem újdonsült ismerősömet, aki elmosolyodott és megszólalt:

-Nem nézem örültnek magát mister…

-Simon, Simon Michael vagyok.

-Hendrik Stedler. – és kezet fogtunk majd Hendrik folytatta. – Nagyon is jól gondolkodik ugyan is én is halottam ezekről a gyilkosságokról és én is a vámpírok számlájára írom ezeket, mert úgy hiszem, hogy léteznek. – mikor ezt meg halottam hálát adtam az égnek, hogy mégis csak maradásra bírtam magam. Figyeltem Hendrik-et aki elém tette a borát és folytatta. – Tudja nem rég érkeztem Romániából ahol az emberek hisznek a vámpírokban és tudják, hogy köztük járnak. Babonásak és istenszerető emberek.

-Akkor maga találkozott már vámpírokkal? – kérdeztem izgatottan. Éreztem, hogy a szívem majd kiesik a helyéről úgy izgultam.

-Nem, nem találkoztam ugyan is én azt gondolom, hogy nagyon ügyesen tudnak elrejtőzni és csak akkor jönnek, elő mikor vérre van szükségük. Lehet, hogy maga nem látja őket, de ők látják magát és képesek bármikor magának esni, hogy elvegyék a vérét.

-Nagyon érdekes, amit mond ugye nem baj, ha közben jegyzetelek? – és kinyitottam a jegyzetfüzemet.

-Nem dehogy is csak nyugodtan. – akkor éjjel rengeteg érdekes dolgot tudtam meg Hendrik-től aki boldogan mesélt nekem miket tapasztalt útja során.

Már éjjel 1 is elmúlt mikor egy csapat részeg matróz egymásnak esik.

Én és Hendrik hirtelen ugrottunk fel az asztalunktól miközben megpróbáltunk a kocsmán kívül kerülni ám ez nem történt meg ugyan is az egyik részeg nekiesett Hendrik-nek aki egy erős ütéssel tarkón vágta mire az alak ájultan esett össze. A többiek egyből abbahagyták a verekedést majd az egyikük megszólalt:

-Hé te ott mit képzelsz magadról. – és dühösen odalépett hozzánk. Hendrik nem zavartatta magát, hanem egy gonosz mosoly társaságában hasba rúgta az alakot, aki szabályosan hátra vetődött.

Azt tudni kell, hogy Hendrik alacsony férfi volt, kicsit duci ám hihetetlenül erős. A dagadt részeg matrózokat egymás után küldte le a földre majd mikor már senki nem esett neki elegánsan feltette a kalapját és elhagyta a kocsmát én szorosan a nyomában voltam. Ahogy mentük felfelé egyfolytában azon agyaltam mit kérdezzek.

Végül nem bírtam tovább és elé álltam:

-Ezt hogy csinálta?

-Mit hogy csináltam?

-Hát azt, ahogy leütötte őket szinte moccanni se volt idejük. Hol tanult meg így verekedni?

-Kínában egy idős mestertől.

-Kína? Maga járt ott?

-Igen ott is éltem pár évig majd eljöttem onnan. – és tovább sétált én mellette. Hamarosan találtunk egy szabad fogtatot. Hendrik felajánlotta, hogy hazavisz, amit én elfogadtam.

Pár perc múlva már robogtunk is a kocsiban nem szóltunk egymáshoz. Ezt furcsálltam is ám nem szóltam nem akartam tolakodó lenni.

Hamarosan a kocsi megállt mi pedig kiszálltunk, ahogy elindultunk a lakásom felé észrevettem egy papírt az ajtómon, amin az állt, ami már rég óta érett.

-A fene enné meg hogy nem tudott volna várni még egy kicsit?

-Gond van? – kérdezte Hendrik és mellém lépett.

-Csak az, hogy most lettem otthontalan, a főbérlőm egy szőrős talpú ír, aki nem bírja elviselni, ha az ember nem, fizet neki azonnal, pedig mondtam neki, hogy hamarosan megadom lakbért.

-Ezt sajnálattal hallom mister Simon.

-Köszönöm Hendrik. – összegyűrtem a papírt és körbenéztem. Nem tudtam mit tegyek ám a megoldást maga Hendrik adta nekem, aki érdekes ajánlatot tett:

-Tudja mit? Amíg nem talál másik lakást lakjon nálam. Hely van bőven.

-Nem köszönöm, de nem szeretnék útban lenni.

-Nem ez nem igaz, megtisztelne, ha velem jönne, az ön felfogása és elméje nagyon érdekes és talán a kis eszmecserénket is tudnánk folytatni. – elgondolkodtam és rájöttem miért is ne.

-Akkor legyen, tisztelettel elfogadom a meghívását. – és ismét beültünk a fogatba.

-A Heartrow road 13-ba legyen szíves. – szólt Hendrik a kocsisnak. Mikor elindultunk megszólaltam:

-Ígérem nem fogok sokáig zavarni.

-Nem kell ígérgetnie szívesen, látom, és mint mondtam a maga elméje nagyon érdekes. – és rám mosolygott miközben a szemembe nézett. Nyeltem egyet és visszamosolyogtam. Hamarosan megérkeztük és elkönyveltem, hogy London egyik legelőkelőbb környékén vagyunk. Itt csak a gazdagok és a jómódúk laktak és ez a házakon is meglátszott. Díszesek voltak és rendben tartották őket.

Hendrik odavezetett az egyikhez majd egy kulccsal kinyitotta az ajtót és betessékelt. Mikor beléptem a hely elvarázsolt. Elegáns volt és fényűző. Ám az elsőre feltűnt, hogy nincsen komornyik vagy szolga, aki elénk sietve lesegítené a kabátunkat. Ehelyett Hendrik segítette le az enyémet majd az alsó szobába vezetett be, ami egyfajta zeneszoba lehetett, mert egy hatalmas feketére lakozott zongorát vettem észre.

Elmosolyodtam majd megkérdeztem:

-Játszik?

-Igen tudja zeneszerző vagyok, konyakot?

-Igen köszönöm. – és átnyújtott nekem egy poharat, amiben az ital volt. Leültem az egyik székre miközben Hendrik folytatta.

-Csak hobbiból zenélek, de nagyon élvezem.

-Ez tetszik, tudja magam is zongorázok. – erre elmosolyodott és a zongora melletti szekrényhez ment és kivett belőle pár kottát:

-Van kedve eljátszani velem egy 4 kezest? Saját szerzemény.

-Örömmel. – és leültünk a hatalmas a zongorához. Hendrik elénk tette a kottát majd elkezdtünk játszani.

A zongora hangja betöltötte a szobát és kellemes hangulatot teremtett, amit roppantul élveztem. Rég volt már hogy játszottam ám mégis remekül ment. Mikor vége lett a műnek felálltam és megszólaltam:

-Ez nagyon szép szerzemény, tetszik.

-Örülök neki. Remekül játszik mister Simon, minden elismerésem.

-Köszönöm Hendrik igaz évek óta nem zongoráztam, de mégis jól ment.

-Szerintem is. – és odalépett hozzám majd folytatta. – Jöjjön, megmutatom a szobáját, biztos szeretne lepihenni.

-Igen kérem. – és utána mentem.

Mikor felértünk az emeletre bevezetett az egyik szobába, ami sokkal jobban nézett, ki mint az ahonnan kilakoltattak. Beléptem és megszólaltam:

-Tökéletes lesz köszönöm.

-Szívesen, érezze magát otthon mister Simon. Ha bármire szüksége van, a lenti szobában megtalál.

-Miért nincsenek szolgák?

-Nincs szükségem rájuk, mindig is el tudtam látni önmagamat.

-Értem, nos akkor jó éjt Hendrik.

-Önnek is Simon. – és becsukta az ajtót. Körbenéztem majd levettem mellényt és az ingemet a mosakodó tálhoz léptem.

Megmosakodtam majd lefeküdtem.

Reggel mikor felkeltem kopogást halottam, felültem és megszólaltam:

-Szabad. – Hendrik nyitott be kezében egy tálcával, amin reggeli volt. Kicsit furcsálltam ezt, de élveztem is persze csak titkon.

-Jó reggelt Simon. – köszönt kedvesen és lette elém a tálcát majd leült az ágyam szélére. – Remélem jól aludt?

-Oh igen remekül és köszönöm hogy elszállásolt, majd egyszer meghálálom.

-Majd egyszer igen, de az nem most lesz. – és töltött nekem teát ám én nem bírtam ki szó nélkül.

-Tudja kicsit zavarban vagyok, hogy a ház ura serénykedik körülöttem.

-Nem kell, ez nekem örömet okoz. – és kedvesen elbeszélgetett velem miközben reggeliztem. Rájöttem, hogy Hendrik valamit tervez ám sejtelmem sem volt. hogy mit és ez aggasztott.

A reggeli után Hendrik megkérdezte nincs e kedvem vele elmenni a British Múzeumba.

Örömmel egyeztem bele hogy vele tartok. Sétálva tettük meg az utat hisz remek idő volt tavaszhoz képest.

Miközben bent voltunk végignéztük az összes termet, de legjobban az Egyiptomi rész tetszett mindkettőnknek. A múmiák és mesés kincsek közt elvesztünk, de közben azon beszélgettünk, hogy milyen jó is lenne visszamenni az ősi Egyiptomba.

Délben beültünk egy kávézóba ahol egy csésze finom tea mellett remekül elütöttük az időt. Ám ahogy távozni akartunk egy ismeretlen lép az asztalunkhoz. Megjelenése feltűnő volt. Akárcsak Hendrik az idegenből is áradt a pénz szaga. Ám kinézete igencsak új volt nekem. Magas volt kb. 190 centi, hosszú vállig érő hófehér haja volt, ami egy szalaggal volt összefogva. Ruhája elegáns volt és rendezett, sétabotja díszesen volt kifaragva.

Az idegen rám nézett és a hideg rázott ki hisz a pillantása hideg volt és jeges. Majd Hendrik-re aki megszólalt persze németül, amit nem értettem. Az idegen visszaválaszolt majd sétabotjával kopogott egyet a földön.

Nem értettem miről van szó, de az arckifejezésükből arra következtettem, hogy nem a legjobb barátok. Lehet, hogy egykoron azon voltak, de most valami miatt már nem.

Feszült volt a levegő éreztem és ez engem kicsit megijesztett. Ki ez a szőke hajú alak?

Már épp készültem volna elővenni a jegyzett füzetemet mikor Hendrik szól nekem:

-Simon jöjjön ideje indulnunk. – és minden szó nélkül felállt az asztaltól én pedig utána.

Miközben mentünk láttam Hendrik-en hogy ideges biztos az idegen miatt volt.

Mikor már elég messze voltunk szembefordultam vele és megkérdeztem:

-Ki volt ez az alak Hendrik? – rám emelte meleg őzbarna szemeit majd átölelt és a fülembe súgta:

-Majd idővel mindent megtudsz, Simon ígérem, de most gyere, menjünk. – és átfogva a vállamat elvezetett onnan.

A következő napok teljes lázban teltek, Hendrik az idegennel való találkozása után paranoiás kezdett lenni. Mindig figyelte ki követi, ha bárhová mentünk egyfolytában a környezetet kémlelte. Én próbáltam hatni rá, hogy nincs ott senki, de nem hallgatott meg. De azokban a napokban volt, hogy esténként eltünedezett. Nem mondta hova megy így én nem erőltettem.

Aztán 4 nappal az idegennel való találkozás után leültettem Hendriket és kérdőre vontam. Egy darabig kötélnek állt majd talpra állva elmondta:

-Nézd Simon tudom ez most furcsa lesz neked de felnőtt ember vagy és az alak akiről annyit kérdezel…

-A szőke hajú férfi.

-Igen róla. Nos ő a volt barátom. – szinte láttam, rajta hogy megkönnyebbült, hogy ezt kimondta előttem. Én egyből tudtam mi itt a helyzet hisz láttam már és halottam erről úgy, hogy nem volt újdonság nekem. – Mielőtt veled találkoztam vele éltem éveken át, de Romániában, Bukarestben összevesztem vele, hogy min azt most nem firtatom. Így nélküle jöttem át Londonba. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megtalál csak sejtettem.

-De mitől félsz? Mert bocs, ha kimondom, de amióta vele találkoztál kezdet elveszíteni az eszedet. Mintha mindig attól félénél, hogy felbukkan és megöl vagy bármi.

-Engem nem ölne meg csak téged, ugyan is ő féltékeny típus. Csak az övé lehetsz másé nem.

-Szóval úgy gondolod, hogy én veszélyben vagyok?

-Igen úgy és azt nem bocsájtanám meg magamnak, ha neked bármi bajod esne Simon. – és megfogta a kezem. Láttam, rajta hogy aggódik és ez érthető volt. Rámosolyogtam majd odaléptem hozzá és átöleltem.

Éreztem karjait a testem körül ám az ölelés jól esett, engem is megnyugtatott, mert valljuk be bennem is volt egy kis félsz. Az a szőke idegen igencsak a frászt hozta rám.

Elhúzódtam tőle mire ő folytatta. – Nagyon kedvellek Simon, mert okos férfi vagy és kedves, de nem szeretném, ha bármi bajod esne érted?

-Igen Hendrik értem. Aggódsz értem és ez természetes.

-Pontosan aggódom érted és ezért szeretném kérni, hogy, menj el. Amíg nem rendezem le ezt az ügyet a volt barátommal. – ledöbbentem bár volt igazság a szavaiban én sem szerettem volna meghalni hisz előttem volt az élet és én szeretem az életet. Bólintottam és kimondtam:

-Rendben Hendrik legyen, ahogy szeretnéd, még ma este elmegyek, de ígérd meg nekem, hogy még fel fogsz keresni.

-Mindenképp. – és egy mosoly után ismét magához ölelt.

Mikor elhúzódtam Hendrik-től ő megsimogatta az arcomat miközben elmosolyodott és megkérdezte:

-Szabad?

-Mit? – kérdeztem vissza mire ő közelíteni kezdett felém majd óvatosan megcsókolt. Ez új volt nekem hisz még sosem csókolóztam férfival. Bár nem ítéltem el azokat, akik a saját nemükhöz vonzódnak, mert ők is csak emberek csak épp másképp élnek.

Miközben csókolóztunk Hendrik ölelése szorosabb lett miközben ajkaimat elhagyva az arcomat borította be csókjaival majd áttért a nyakamra.

Éreztem, ahogy testemen enyhe remegés fut át, ami jól esett. De már épp kezdtem volna, beadni a derekamat mikor hirtelen betörik a szalon ablaka. Halottam a szilánkokat és a fadarabokat, ahogy rajtunk és a földön koppannak.

Hendrik-el elterültünk a földön majd az ablak felé néztünk és megláttuk a szőke férfit, ahogy dühös arccal minket figyel.

Lassan talpra álltam mire ő nekem esett és a nyakamnál fogva a falnak lökött, hátamba belenyilallt a fájdalom, ami kiült az arcomra.

Láttam, ahogy Hendrik a volt barátja mögé áll miközben megszólal:

-Ne tedd ezt Hans.

-Ugyan miért ne, te is tudod, mi jár neki. De te túl naiv vagy, hogy észrevedd hogy egész idő alatt csak játszott veled.

-Játszott? Ezt hogy érted.

-Kicsit utána néztem a múltjának, felkerestem pár barátját, akik érdekes dolgokat mondtak el róla. Az apja Jeremy Michael egy vadász volt méghozzá egy a legnagyobbak közül. A fajunk ellen vívott harcot, a tudását a pici fiával is megosztotta. Ha elmondtad volna, neki az igazat már nem élnél ugye jól mondom mister Michael. – és erősebben rászorított a nyakamra mire nyögve kimondtam:

-Igen ez mind igaz de Hendrik tudd én nem játszottam veled esküszöm. Sosem fordult meg a fejemben. Én csak egy barátra vágytam, akivel jól érzem magam. – éreztem, hogy a levegőm egyre csak kezd fogyni. Ezt Hendrik és észrevehette, mert egy hirtelen mozdulattal eltaszította tőlem a volt barátját, aki egy erős ütéssel elküldte őt a szoba másik végébe.

Erre feldühödtem és felkapva a gyertyatartót hozzá vágtam ám ő elkapta majd szabályosan kettéhajlította.

Ledöbbentem és megpróbáltam Hendrik közelébe jutni, de nem sikerült, mert az idegen hátulról elkapta a testemet, magához rántott miközben ajkai a torkomra forrtak. Még láttam, ahogy Hendrik elkiáltja magát majd egy éles fájdalmat éreztem.

Tudtam mi történt, tudtam mi az, amit éreztem. Fogak, tűhegyes fogak szúrása. Erős fájdalom, ami könnyeket csalt a szemembe.

Nem tudom meddig tarthatott, de egyszer csak érzem, hogy kezdek gyengülni végül elvesztetten az eszméletemet.

Hendrik házában a szobámban tértem magamhoz. Kinyitottam a szememet miközben lassan felkeltem. A fejem iszonyatosan fájt, kezemmel megérintettem a torkomat és éreztem a sebeket.

Egyből tudtam mi történt, sóhajtottam miközben arra gondoltam: Na Simon te kerested a bajt és az meg is talált egy vámpír személyében.

Elcsodálkoztam ám közben sok kérdés is felvetődött bennem. Hogyan képes nappal is élni? Hogyan tett erre szert?

Miközben ezen, gondolkodtam felkeltem és odamentem az ablakhoz. Délelőtt volt, a falióra 11-et mutatott.

Odamentem az ajtóhoz és kiléptem rajta. Először körbenéztem majd lassan kiléptem és elindultam lefelé a lépcsőn. Mikor leértem nem voltam mesze az ajtótól. Az agyam azt mondta fussak, rohanjak el erről a helyről ám a szívem és ezen, csodálkoztam is maradásra szólított fel. Tétováztam, hogy mit tegyek végül a menekülés mellett döntöttem és rohanni kezdtem az ajtó felé, de hirtelen szinte a semmiből feltűnt a szőke férfi, aki elkapta a testemet és magához rántott.

-Csak nem távozni akart mister Michael. – a hangja mély volt és erőteljes, csontig hatoló. – Ne higgye, hogy ilyen hamar elmehet innen.

-Mit akar tőlem?

-Még nem tudom, de szerintem hamarosan világossá válik. – és becipelt a zeneszobába ahol Hendrik járkált fel alá. Mikor meglátott egy halvány mosoly tűnt fel az arcán majd megszólalt:

-Simon jól van?

-Igen semmi bajom csak kicsit kimerült vagyok ennyi. – válaszoltam mire a szőke megfogta az államat és megszólalt:

-Jól gondold meg Hendrik, ha tényleg ő kell, most mond meg.

-Hans ne tedd, ezt ő nem érdemli meg.

-És ugyan miért nem? A gondolatai egyfolytában a vámpírok körül járnak. Ő is az akar lenni csak fél bevallani önmagának. – ledöbbentem, mert igaz volt.

Minden egyes szó, amit Hans mondott. Már régóta odavoltam a vámpírokért, de azt nem gondoltam volna, hogy egyszer találkozok is velük.

Hendrik elindult felém miközben Hans eltávolodott tőlem.

-Hadd beszéljem meg vele négy szem közt. Engem jobban ismer. – és átfogta derekamat miközben Hans-ra nézett, aki dühösen megszólalt:

-Siess nincs sok időnk. – és elhagyta a házat.

Mikor halottam az ajtó csapódását nagy levegőt vettem és megszólaltam:

-Igazad volt Hendrik ő tényleg nagyon… - kezdtem, de ő a számra tette az ujját és megszólalt:

-Sajnálom ami tegnap este történt nem tudtam mire készül, csak mikor elkapott már tudtam mit akar. Sokáig vártam és tessék mi lett. – mondta szomorú hangon. – Tudom, most már örökre haragudni fogsz rám Simon, de tudd én nem tudtam mire készül, fogalmam sem volt róla. – elfordítottam a fejemet majd megszólaltam:

-Hendrik figyelj rám. Én, nem hibáztatlak, tényleg nem tudhattad mire készül.

-100 éve vagyok mellette, de még mindig nem sikerült kiismernem. De igaz az, amit mondott? Az apád tényleg vadász volt?

-Nem tudom sosem mesélt arról mi a munkája csak annyit tudtam, hogy egy hivatalban dolgozik, de hogy mit, azt sosem árulta el nekem én meg nem erőltettem.

-Értem. – Hendrik ellépett tőlem és folytatta. – De most komolyan te tényleg olyan akarsz lenni, mint mi? – elgondolkodtam és rájöttem mi veszíteni valóm van. Az életem egy ideje csak a kutatásról szól nem volt magán életem és tulajdonképpen sok barátom sem volt. Anyám egy ideje új férjével mulatja az időt és nem nagyon akar rólam tudomást venni. Így kézenfekvővé vált, hogy mit kell tennem. Hendrik-re néztem majd odamentem hozzá és átöleltem miközben megszólaltam:

-Ha képes vagy olvasni a gondolataimban a választ már most tudod. – erre ő elmosolyodott és megsimogatta az arcomat majd megcsókolt.

Mikor megtörtént rájöttem már vártam mikor teszi meg. Vártam, hogy ujjra elöntsön az az érzés.

Átöleltem a testét miközben ő egy pillanatra sem húzódott el tőlem. Éreztem, ahogy egyik keze végigsuhan a hátamon majd a derekam köré fonódva szorosabban magához ölel.

Fejemben örült gondolatok cikáztak és azt kívántam bárcsak magával ragadna, hogy minden sötét fortélyát latba vetve átvigyen engem a vámpírok birodalmába.

-Ugye te képes vagy rá? – kérdeztem mikor elhúzódtam tőle.

-Mire?

-Átadni ezt a hatalmat? – Hendrik megsimogatta az arcomat és kimondta:

-Sajnálom de csak Hans képes rá. Ő az én mesterem csak neki van joga hozzá.

-És te? Neked milyen jogfaid vannak?

-Én csak felkészítelek rá a többi az ő dolga. – bólintottam. Ahogy a szemeibe néztem szinte láttam mit akar. Engem akart méghozzá most itt ebben a pillanatban.

Addig a percig sosem gondoltam volna, hogy egyszer vágyódni fogok egy férfi iránt. Igaz a nők sem szerepeltek oly sokat az életemben, de nekem úgy volt jó. A tudomány és a kutatás volt az én szerelmem és életem. És most hogy itt vagyok egy igazi élő vámpírral tudatosult benne, hogy igen is akarom.

-Szerinted megtenné, ha azt mondom, hogy akarom?

-Minden bizonnyal ugyan is mi ketten kevesek vagyunk. Kell egy harmadik is, aki segít összetartani minket. – ez a mondat boldoggá tett és tudtam itt már nincs hátraarc. Belementem és ez volt az, amit akartam.

Kioldottam a nyakkendőmet majd kigomboltam az ingemet és oldalra fordítottam a fejem miközben ezt mondtam.

-Hans már megtette, most te jössz Hendrik. – halottam, ahogy halkan felmorog majd a karjaiba kapott és megszólalt:

-Ugye tudod, hogy ezzel a mondattal eladtad a halandóságodat.

-Igen tudom, de mint mondtam akarom, és nem hátrálok meg. – és most én voltam az, aki megcsókolta őt. Miközben karjaimmal átfogtam a nyakát majd arcomat a nyakába temetve bevallottam. -  Mire vársz Hendrik? – erre ő lassan elindult egyenesen a saját szobájába vitt ahol lefektetett az ágyra majd fölém kerülve lassan kényeztetni kezdett.

Minden pillanat elevenen él bennem, ahogy lassan megszabadítjuk egymást a ruháktól majd a puha takaró alatt átadjuk magunkat a szenvedélynek. Hendrik türelmes volt és gyengéd nem sietett el semmit. Hosszú perceken át ismerkedett meg testem minden porcikájával miközben egyik keze végig a férfiasságomat izgatta.

Éreztem, ahogy a szenvedély és a kéj elemi erővel veszi birtokba testemet és érzékeimet. Hendrik pedig érezhette ezeket, mert fölém kerülve lassan magáévá tett. A fájdalom enyhe volt, de így is sikerült egy halk nyögést kiadnom mire Hendrik megcsókolt és lassan mozogni kezdett.

Testem ívbe feszült miközben a fájdalmat felváltotta a gyönyör és a kéj. Abban a pillanatban elvesztem és élveztem is.

Az idő megszűnt számomra és nem érdekelt, hogy mi fog történni csak az, hogy végre én is a sötétség gyermekei közé tartozzak.

Ahogy teltek a percek éreztem, hogy nem kell sok a teljes gyönyörhöz. Az arcomra volt írva amit Hendrik szóvá is tett:

-Látom közel vagy már.

-Igen nagyon közel. – mondtam és megcsókoltam mire ő tovább mozgott. Végül megadtam magam és miközben Hendrik a torkomba harapott úgy vágott végig rajtam a gyönyör. Éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe miközben az élvezet lassan tovatűnt.

Remegő testel bújtam Hendrik-hez aki gyengéden magához ölelt miközben arcomat simogatva álomba merültem.

Mikor felkeltem este volt, láttam, hogy a nap épp hogy csak eltűnt a horizont mögött. De valami nem volt rendben. Gyengének éreztem magam és enyhe lázam is lehetett, testem forró volt és nyirkos.

Tudtam fel kell kelnem és meg kell keresnem őket. Nagy nehezen kiszálltam az ágyból miközben lassan magamra vettem a nadrágomat és az ingemet.

Kicsit imbolyogva jutottam el az ajtóig majd kiléptem rajta. Láttam, hogy az alsó szinten vagyok miközben tőlem nem messze beszélgetés hangjait halottam. Elindultam arra felé majd mikor beléptem a zeneszobába megláttam Hendrik-et és Hans-ot amit épp egy fiatal férfi társaságában időznek.

Rám néztek majd Hendrik odasietett hozzám miközben derekamat átfogva segített, hogy én is tudjak csatlakozni hozzájuk.

Ahogy sikerült leülnöm jobban megnéztem vendégünket, aki nem lehetett több 22-nél. Vállig érő szőkésbarna haja volt, zöld szemei és a fiatalos arca. Csak sejtettem mit keres ő itt mire Hans bemutatott neki:

-Jack ő itt egy kedves barátunk Simon.

-Üdv Simon. – köszönt nekem mire én csak intettem majd megszólaltam:

-Hello Jack. – mondtam majd minden erőmet összeszedve megpróbáltam visszanyerni önmagamat, de nehezen ment.

Ránéztem Hendrik-re aki aggódó arccal nézett engem majd németül mondott valamit. Mire Hans öntudatlan állapotba küldte Jack-et majd átült mellém és megszólalt:

-Nagyon gyenge vagy Simon. De ha akarod, én segíthetek. – kezdte és hozzám hajolva mély levegőt vett majd folytatta. – Szinte érzem, rajtad a halált itt lebeg körülötted és csak arra vár, hogy magával ragadjon. De te azt nem akarod ugye?

-Nem. – mondtam ki halkan.

-Akkor mit akarsz? – nem válaszoltam egyből, Hans ezt igennek vette majd Hendrik-re nézett, aki ezt mondta:

-Kérlek Hans akarom őt.

-Mennyire akarod?

-Mindenél jobban, ő a tökéletes személy rá. Meg a másik hogy szeretem. – figyeltem, ahogy Hans elém térdel, majd egy gyengéd mozdulattal az ölébe von miközben egyik kezével szétnyitotta az ingemet. Becsuktam a szemem és hozzábújtam mire ő felmordult majd belém harapott. Felnyögtem, de nem húzódtam el. Mert elhatároztam, hogy engedni fogok.

Mikor Hans elhúzódott tőlem már alig volt bennem élet, de küzdöttem, mert akartam. Félig kinyitottam szemeimet és láttam, ahogy Hans szabaddá teszi, torkát majd éles körmeivel egy sebet ejt rajta majd arcomat a sebhez tartva kimondta:

-Igyál Simon és tied lesz a vámpírok hatalma. – nem kellet kétszer mondania. Nyelvemmel megérintettem a sebet. Ahogy megízleltem vérét a szomjúság elkapott. Az íze olyan volt akár a tűz.

Erőt vettem magamon és számat a sebre tapasztottam és ittam minden erőmmel miközben szorosan tartottam őt. Halottam, ahogy zihálni kezd miközben vére átáramlott belém, megtöltve testemet élettel és erővel.

Éreztem rám hajló fejét, karjainak szoros bilincsét és tudtam hamarosan egyenrangú leszek velük, egy vámpír egy halhatatlan lény.

De egyszer csak érzem, hogy Hans teste megrogyik alattam. Halottam, ahogy felnyög majd erőteljesen eltaszított magától mire Hendrik kerül mellém és testemet lefogva figyelt rám, miközben engem elöntött a fájdalom. Testem változott és így adta tudtomra mi történik velem. A vámpír vére átváltoztatott éreztem, ahogy szívem megáll, miközben szemfogaim megnőnek.

Kinyitottam a szemem és körbenéztem, láttam őket, ahogy engem néznek. Láttam, hogy Hendrik szemeire könnyfátyol borul majd átölelve engem megcsókol majd így szól:

-Köszöntelek körünkben. – megsimogattam az arcát majd talpra álltam. Hihetetlen érzés volt, ahogy érzékeim egy csapásra felerősödtek. Halottam környezetemet, ahogy az emberek kint az utcán beszélgetnek és sétálnak. Vérük illata megöltötte orromat, amitől bizsergés futott át rajtam.

Hans-hoz léptem, akin lehetett látni, hogy többet vettem el, mint kellett volna. Arca beesett lett bőre fehérebb szinte ön maga héja. Gyengéden megcsókoltam majd megszólaltam:

-Köszönöm. – ám ő nem válaszolt, hanem sietve elhagyta a házat. Értetlenül figyeltem mire Hendrik lép mellém:

-Mi a baja? – kérdeztem tőle.

-Semmi baja sincs, csak innia kell.

-De ugye nem tettem vagy mondtam…

-Nem dehogy erre ne gondolj. Minden rendben fog jönni, mire felvirrad a hajnal itt lesz ismét. Hogy te is olyan legyél, mint mi.

-Mi?

-Igen fényben járó ez a mi titkos képességünk. De én nem vagyok rá felhatalmazva csak ő. Ő tudja titkot, amit még nekem sem árul el. De most gyere ideje megtanulnod, vadászni. – és odavezetett Jack-hez aki lassan magához tért.

Mikor ránéztem halottam a gondolatait, amik kuszák voltak és zavarosak. Leültem mellé míg Hendrik a másik oldalon foglalt helyet. Körbefogtuk őt majd lassan becserkésztük. Hendrik megmutatta hogyan tudom könnyedén elbájolni. Majd mikor már teljesen megadta magát nekem láttam, ahogy Hendrik a torkához hajol és fogaival beleharap majd elhúzódva tőle bólintott mire én odahajoltam a sebhez és ráforrtam.

Ez nem az a tűz volt, amit akkor éreztem mikor Hans-ból ittam ez erősebb volt az ezerszerese. Elmerültem benne miközben halottam ahogy Hendrik a fülembe suttog:

-Figyeld a szívét, hallgasd, ahogy ver. De vigyázz hagyd, abba mielőtt megállna. – halottam szavait miközben a vér íze megbabonázott. Éreztem rajta szívének erejét, ahogy a testében lüktet.

Ám megtartottam amit Hendrik mondott nekem, figyeltem a szívét, ami hamarosan lassulni kezdett. Nem akartam abba hagyni még akartam, de tudtam nem lehet.

Nyögve húzódtam el tőle mire Hendrik egy erőteljes mozdulattal eltörte a nyakát majd megszólalt:

-Tökéletes. – láttam, ahogy feláll majd talpra állítva engem megigazítja ruházatomat majd derekamat átfogva folytatta. – Milyen érzés?

-Fantasztikus olyan új érzés, a szíve ott dobogott a fülemben és a vére akár a fény. Oh Hendrik ez annyira csodálatos. De úgy érzem még nem volt elég.

-Tudom látom rajtad. Gyere, megmutatok mindent. – és elhagytuk a házat.

Az éjszaka hátralevő részében megtanultam mindent, elbájolni áldozatomat és azt hogyan tudok elvegyülni az emberek közt. Roppantul tetszett, ahogy becsaptam őket miközben tudtam mi vagyok. Ám a legmegdöbbentőbb az volt, hogy olyan gyors voltam akár a gondolat és könnyedén tudtam felmászni a falon majd leugorva sértetlenül értem földet. Miközben tanultam új képességeimet Hendrik végig mellettem volt az arcán boldogság ült, ami engem is boldoggá tett.

Hajnal előtt másfél órával visszatértünk a házba hol Hans várt minket. Tudtam mi következik és bátran álltam elé.De fájdalmas volt, ahogy a nap vére elárasztotta bensőmet ugyan azt a fájdalmat éltem át, mint átváltozásomkor. De mikor véget ért a nap első sugarai megjelentek az égen ám én még éltem.Csodálkozva léptem az ablakhoz és kinéztem és tudtam most már én is olyan vagyok, mint ők.

Még egy hétig időztünk London-ban, és az alatt az egy hét alatt kapcsolatom Hans-al kiteljesedett akárcsak Hendrik-el aki végig mellettem volt de közben mesteréről sem feledkezett meg aki akkoriban új szokást vezetett be. Már nem nagyon vadászott halandókra inkább minket használt arra, ha inni akart. Belőlünk táplálkozott és ez boldoggá tette őt.

Ahogy minket is miközben elhatároztuk átmegyünk Amerikába. Hendrik és Hans már voltak ott és én is szerettem volna eljutni oda.

Így hát egy esős napon felszálltuk egy hajóra, ami elvitt minket.

Washington városában telepedtünk le és ott is maradtunk egészen 1980-ig. Majd visszatértünk Németországba, Hamburgba.Most is ott élünk és élvezzük.

Ám életünk hamarosan megváltozik hisz jön majd valaki, aki új színt és életet fog bele vinni. De hogy ki az maradjon titok.