7.

Az első közös vadászat.

Axel délután 4-kor kelt fel, szemeit dörzsölve felült az ágyon majd felkelt. Fülelni kezdett és gitár hangját halotta meg.

Csendesen lement az emeletről és követte a hangot, ami a ház alsó részébe vezette őt, amit mikor meglátott elcsodálkozott.

Egy tökéletesen felszerelt zene stúdiót látott meg.

Látta az apját, ahogy egy gitárral a kezében egy mikrofon mögött állt és énekelt. Körülötte még 3 férfi volt az egyikük egy dobszerelés mögött ült a másik egy szintetizátor mögött a harmadik pedig egy másik fajta gitárral.

A fiú büszkén figyelte apját és rájött az övé a legjobb és legszuperebb apuka a világon. Zenél, énekel és nagyon kreatív is egyben.

A zene kellemes volt és dallamos, ám az összhatást apja mély bariton hangja, adta meg aki nagy beleéléssel énekelte az idegen nyelvű szöveget miközben tökéletesen játszott a gitáron.

„He stood to see if he could catch her breathing
But it was no good, he understood she was leaving
He looked outside the frosty window pane
And then he saw her moving away, Elizabeth Jane

I can see a complete life's time
Pictures and posters of times and fashion
Nineteen years with no reason or rhyme
Taken away in a crime of passion.”

(Mike Oldfield: Crime of passion)

http://www.youtube.com/watch?v=dm92Uw-eZ1k&feature=related

A fiú csodálattal hallgatta zenét majd mikor vége lett tapsolni kezdett mire a jelenlevők, igen csak rácsodálkoztak.

H.P. letette a gitárt és odament hozzá:

-Axel, mióta vagy itt?

-Csak pár perce. Ugye nem baj hogy…

-Nem dehogy is, ugye nem ébresztettünk fel?

-Nem. Én magamtól keltem fel. Nagyon jót aludtam.

-Örülök hogy jól esett gyere bemutatlak a többieknek. – és feléjük fordult. – Fiúk ő itt a fiam Axel.

-Hello kisöreg. Én Stefan vagyok. – lépett oda a másik férfi.

-Jó napot.

-Édes pofa. Hé Hans nem is mondtad, hogy van egy fiad. – mondta a dobok mögötti férfi.

-Sajnos tegnap ellőttig én sem tudtam róla Jürgen.

-De kedves kölyöknek néz ki. Tisztára olyan, mint te.

-Köszönöm. – Axel érdeklődve nézte a szintetizátort és megszólalt.

-Megnézhetem?

-Mit?

-Azt ott. – mutatott a hangszer felé.

-Ha Oliver megengedi.

-Gyere nyugodtan kisöreg. – a fiú odasietett mire Oliver az ölébe vette és megszólalt. – Ha nagy leszel te is biztosan majd tudni, fogsz játszani rajta.

-Igen én is remélem. – mondta a fiú és óvatosan lenyomott egy billentyűt mire a hangszer megszólalt:

-Na kezdésnek nem is rossz. – a teremben mindenki felnevetett de H.P. megszólalt:

-Ok fiúk akkor mára ennyi jövő héten ismét találkozunk.

-Ok Hans kösz a remek időt jól éreztük magunkat. – 20 perc múlva a fiúk elmentek.

H.P. mikor becsukta utánuk az ajtót Axel megszólalt.

-Nagyon jól énekelsz apa.

-Köszönöm fiam. Ha szeretnél te is, meg tanulhatsz valamin játszani.

-Igen nagyon szeretnék.

-Majd megtanítalak rendben.

-Ok. – H.P. és Axel azon a délutánon remekül elbeszélgettek. A fiú mikor megtudta, hogy apja néha fellép a csapattal, azt mondta hogy szeretné látni őt a színpadon. H.P. megígérte neki hogy mindennek el fog jönni az ideje.

Mikor a nap már lement elhagyták a házat, hogy vacsora után nézzenek.

Axel az apja kezét fogta miközben sétáltak a belvárosban.

Szerencséjükre az egyik kis mellékutcában 2 nagydarab rosszarcú férfi esett nekik és a fiút akarták, aki ijedten bújt meg apja mögött, aki nem hazudtolva meg önmagát sikeresen leütötte a rossz fickókat.

Axel odavolt az apjáért, csodálattal a szemeiben figyelte, ahogy verekszik miközben szemei vörösen, villannak, ajkai közül előbukkantak hegyes szemfogai, amik éhesen mélyedtek az egyik férfi torkába. A fiú megérezte a vér illatát és érezte azt a kellemes bizsergést, amitől neki is előjött az apjától örökölt képessége. Kék szemei vörösen villantak fel miközben apró szemfogai hegyesen bújtak elő ajkai közül.

H.P. elhúzódott az áldozatától majd felkapta a másikat és letérdeltette a földre miközben egyik körmével, megsebezte a torkát és így szólt.

-Gyere fiam, igyál. Szükséged van rá. – a férfi ijedten figyelte az apró gyermeket és nem akarta elhinni, amit lát.

A fiú odament hozzá, vékony karjai átfogták a férfit, aki remegve érezte, ahogy a fogak belemélyednek a bőrébe.

Axel eddig a percig sosem próbálkozott embereket elkapni hisz túl kicsi volt hozzá. Az állatok sokkal könnyebben sikerültek neki.

Ám most megérezte az igazi emberi vér ízét, ami teljesen megrészegítette. Élvezettel ivott a hatalmas forrásból miközben az éhsége kezdett alábbhagyni.

De egyszer csak meghallja apja hangját.

-Kicsim elég legyen. – és óvatosan elhúzta fiát az áldozattól majd egy hirtelen mozdulattal eltörte a férfi nyakát.

A test élettelenül terült el az utca kövén.

Axel lihegve és vértől jóllakottan állt egy helyben, H.P. letérdelt elé és megszólalt:

-Ügyes voltál kicsim.

-Ez olyan jó ízű volt. Teljesen más, mint az állatok vére.

-Eddig sosem kaptál el embereket? – kérdezte H.P. miközben egy zsebkendővel megtörölte a fia száját.

-Nem mert ők túl nagyok nekem és én kicsi vagyok. – mondta a fiú, és könnyes szemekkel folytatta. – Bárcsak én is olyan nagy lennék, mint te. Erős és ügyes. Ha nagy leszek olyan, akarok lenni, mint te apa. – H.P. mosolyogva ölelte át a fiát és megszólalt.

-Olyan leszel kicsim. – perceken át álltak így majd H.P. felkapta a fiát és elindultak kifelé az utcából.

Ahogy sétáltak végig az üzletekkel teli utcán a fiú észrevett egy kirakatot ahol gyermek biciklik voltak kirakva.

-Apa odanézz biciklik.

-Igen látom. – és megálltak a kirakat előtt.

-Azt nézd azt a kéket, majd megkaphatom, kérlek.

-Persze hogy megkaphatod de, sajnos az üzlet már zárva majd holnap, ha végeztünk az iskolában, eljövünk, megvesszük és elviszlek a parkba ahol meg is, tanulhatsz rajta menni.

-Hu apa te vagy a legjobb imádlak. – és boldogan ölelte át apját.

Akkor este nem maradtak sokáig a városban. Ám mielőtt haza indultak volna Axel kiharcolta apjától, hogy egyedül menjen előre. H.P. habozva de megengedte neki.

Ám ahogy a fiú befordult az egyik kis mellékutcába ahol egy idegen férfi lépett elé és elkapva a nyakát felemelte a földről.

-Apa segíts! – kiáltott a fiú mire H.P. egy szempillantás alatt odaért és mikor meglátta mi történt idegesen odalépett az idegenhez és megszólalt:

-Max engedd el a fiamat.

-Nolám csak Hans Peter Geerdes. Ő lenne a te fiad.

-Igen engedd el, vagy nem állok jót magamért. – Max elengedte a fiút, aki odafutott apjához, és maga mögé tolta. – Mit keresel itt?

-Tudod te azt jól. Jöttem elvégezni a dolgomat.

-Ha azt hiszed, hogy az én fiamat megkapod, nagyon tévedsz. Őt sosem fogod megkapni.

-Úgy is egyszer elkapom és akkor vége. Az ilyen kis torzszülöttek fajtánk vírusai, mit el kell pusztítani.

-Fejezd be, vagy tényleg megöllek.

-Ahhoz előbb kell felkelned Hans én erősebb, vagyok nálad.

-Kötve hiszem. – és előhúzott egy kést a kabátja alól és Axel-re nézett. – Láttod ezt kölyök alig várom, hogy… - de Max folytatni már nem tudta, mert H.P. egy hirtelen mozdulattal bevert neki egyet mire a férfi hátra esett.

Axel remegve figyelte apját és gyermeki hangján megszólalt:

-Apa vigyáz.

-Ne aggódj kicsim. – szólt H.P. nyugodt hangon.

Max talpra állt és megszólalt:

-Ezért még megfizetsz Geerdes. – és egy szempillantás alatt eltűnt.

Axel megborzongott és megszólalt.

-Ki volt ez az ember apa? – H.P. felkapta a fiát és elmondta.

-Ő egy nagyon gonosz ember, akitől jobb, ha távol maradsz.

-De miért hívott tor… vagy minek. – H.P. lassan sétálva kiment a fő utcára miközben elmesélte:

-Az olyan gyerekek, mint amilyen te is vagy szerinte fajtánk szégyenei, amit le kell győzni és eltüntetni. Neki feltett szándéka hogy eltörölje a föld színéről a hozzád hasonlókat.

-Ez annyira rossz.

-Tudom kicsim de, ne félj, én majd vigyázok rád. – és magához szorította a fiút aki arcát apja nyakába temette miközben karjaival átfogta őt.

Akkor este H.P. a fia mellett maradt egész éjjel és mesélt neki, míg a fiú el nem szenderedett majd odafeküdt mellé és magához ölelve a kicsi gyermek testet szintén elaludt.

Bár felnőttként kevés alvásra volt szüksége de most úgy érezte sokkal fáradtabb, mint azelőtt bármikor.