27.

 
3 hét múlva elérkezett a táborozás ideje. Axel kicsit aggódva pakolta össze a táskáját. H.P. tudta, hogy a fiúnak ez lesz a legjobb.
-Szerintem minden megvan. Törülköző, papucs, fürdőruha, ruhák. – sorolta a fiú, majd leült az ágyára és folytatta. – Mindent eltettem azt hiszem.

-Majd még átnézzük, egyszer rendben most gyere ideje vadászni, menni. – a városban nem sokáig maradtak hisz holnap volt az indulás napja.

Másnap reggel már 6 órakor felkeltek és miután összekészülődtek és épp elindultak volna látták, hogy Hendrick kocsija hajt be az utcába. Axel mosolyogva figyelte, ahogy a férfi előttük leparkol a kocsival majd sietve kiszáll.

-Ok látom még nem indultatok.

-Hendrick.

-Szia Axel. – és pacsit adott a kisfiúnak majd H.P. felé fordult. – Jó reggelt.

-Neked is Hendrick. Minek köszönhetjük a látogatásodat?

-Szeretném én is kikísérni Axel-t, ha akarja, csak akkor?

-Naná hogy akarom. – ugrott a levegőbe Axel.

5 perc múlva már a kocsiban ültek és mentek a vonat állomásra hisz a vonat negyed 8-kor indul.

A pályaudvaron H.P. hamar megtalálta a csoportot és odament hozzájuk. A kísérő nevelő átvette a gyermek adatait tartalmazó lapot és a szülői belegyező nyilatkozatot.

Addig Hendrick figyelt Axel-re és beszélgettek.

-Aztán nekem ügyes legyél rendben.

-Az leszek Hendrick. – és átölelte a férfit, aki mikor elhúzódott tőle még ezt mondta:

-Tessék egy kis zsebpénz. – és adott neki 50 eurót. – De apádnak ne mond el, mert kitekeri a nyakamat.

-Ok nem mondom. – a fiú sietve eltette a pénzt mire az apja lép oda hozzájuk:

-Na mindent lerendeztem a kísérő elvisz majd titeket a tábor helyre. Ne feledd fiam, amit megbeszéltük. Ne legyél sokat a napon, ha mégis kend be magad és igyál sok folyadékot.

-Jaj apa ne féltsél ennyire tudom mit kell tennem nagy fiú vagyok már. – intette le Axel az apját.

-Tudom hogy nagy vagy már de akkor is féltelek és idegenekkel se állj szóba és mindig maradj a tábor területén.

-Ok apa úgy lesz. – de ekkor a kísérő hangját hallják, meg aki arra kér mindenkit, hogy kövesse.

A vonat indulás előtt 15 perccel állt be. A gyerekek felszálltak, míg a szülők a peronon maradtak.

Axel az egyik ablak melletti ülést foglalta el majd lenyitotta az ablakot és kiszólt:

-Hu apa ez a vonat nagyon szuper az ülések nagyon kényelmesek.

-Örülök hogy tetszik. Aztán okosan rendben és szót fogadj a táborban.

-Úgy lesz, ne aggódj. – a vonat pontban negyed 8-kor kifutott az állomásról.

Hendrick átfogta H.P. vállát és megszólalt:

-Ne aggódj H.P. jó lesz ott neki.

-Tudom de olyan furcsa hogy elment.

-Csak 6 nap és újra veled lesz. – Hendrick persze mindent megtett hogy H.P.-t jobb kedvre derítse de kevés sikerrel.

Mikor visszaértek a házhoz Hendrick elköszönt:

-Akkor én megyek is…

-Ne menj. – kapta el H.P. a férfi karját.

-De én…

-Kérlek nem akarok egyedül lenni. Meg a másik hogy van valami, amit el akarok mondani neked, mert, bízom benned és egy nagyon fontos feladatot is bízok rád. – Hendrick elcsodálkozott majd hagyta, hogy H.P. bevezesse a házba ahol átölelte és folytatta. – Rengeteg gondolkodtam a dolgon és téged talállak a legalkalmasabbnak a feladatra.

-De mire H.P.?

-Hogy a fiam védelmezője légy, ha én nem vagyok vele.

-Ezt nem nagyon értem.

-Majd megfogod, ha megismersz engem, mert eddig a másik oldalamat mutattam neked, ahogy a fiam is. Maradj itt éjszakára és mindent meg fogsz tudni.

De Hendrick nem maradhatott hisz a munkája elszólította.  H.P. nehéz szívvel engedte el majd mikor egyedül maradt tudta valamivel el kell foglalnia magát. Amíg Axel vele volt ez nem jelentett gondot hisz a kisfiú mindig igényelte, hogy foglalkozzon vele.

Így elővéve egy régi szokását elment konditerembe ahol kiadta magából mind azt a feszültséget és idegességet, ami az este miatt telepedett a lelkére és a szívére.

Mikor odaért csak páran voltak bent így sok hely volt, a férfi miután átöltözött igénybe vette a futógépet ahol lefutott 20 kilométert egyhuzamban. Majd a súlyzók következtek, amik meg sem kottyantak vámpír testének és erejének.

Már épp indulni akart mikor egy idegen férfi lép hozzá és megszólítja.

-Bocs ne haragudj.

-Igen.

-A haverjaimmal egy kis súlyemelést tartunk és szeretném megkérdezni, hogy nem, csatlakoznál e hozzánk? – mutatott a terem másik végébe ahol még 3 férfi ült.

H.P. halotta a gondolataikat, amik egy huncut mosolyt csaltak az arcára majd megszólalt.

-Köszönöm a felkérést elfogadom, de készüljetek fel le foglak győzni titeket. – mondta magabiztosan.

A 4 férfi persze erős volt, de H.P. annál is erősebb. A nehéz súlyokat minden nagyobb erőfeszítés nélkül felemelte majd felkelt és megszólalt.

-Én mondtam. Azért köszi, az edzést jól esett. – és győztesen elhagyta a termet.

Még csak délután volt, de H.P. már a házának falai közt készült fel az estére és remélte Hendrick nem fog ellenkezni.

A könyvtár szobában ült a fotelben, ölében ott volt egy könyv, de már percek óta nem olvasta. Csak nézett maga elé és az estén gondolkodott.

Izgatott volt hisz már több száz éve nem gondolt erre, hogy átváltoztat valakit. A gondolat hogy megteremt egy új vámpírt izgalommal töltötte el.

Mikor besötétedett elment vadászni hisz tudta szüksége lesz az erejére.

Miután végzett haza sietett és megdöbbenve látta meg Hendrick kocsiját házának kapuja előtt.

A férfi a kocsiban ült és a telefonján keresett valamit. Hamarosan megszólalt H.P. mobilja amit kinyomott majd a kocsihoz sietett.

Bekopogott az ablakon mire Hendrick ijedten szállt ki és megszólalt.

-H.P. A szívbajt hoztad rám.

-Bocs Hendrick.

-Mindegy. – és odament a férfihez, aki folytatta. – Bocs hogy kicsit késtem de…

-Semmi baj gyere. – és maga után húzva Hendrick-et bementek a házba ahol egyenesen a társalgóba mentek.

Hendrick látta, hogy H.P. nagyon izgatott, eddig sosem látta ilyennek. Mintha valamit ki akarna mondani, de valami, meggátolja ebben.

Odament hozzá és megkérdezte:

-Mit akarsz nekem elmondani H.P. – a vámpír sóhajtott és elkezdte:

-Én és a fiam mások vagyunk, mint te vagy a többi ember kint az utcán. Én már régóta élek, olyan rég hogy szerintem nincs halandó ember, aki elhinné. Szerintem te sem fogod elhinni, de a lényeg hogy a fiam védelmezője legyél tudnod, kell az igazságot.

-Milyen igazságot?

-Nem nem megy, olyan régóta élek már ezzel a titokkal, hogy egyik pillanatról a másikra bevallani nem megy könnyen.

-H.P. nekem nyugodtan elmondhatod, én megbízok benned. – lépett a férfi mögé Hendrick és hátulról átfogta derekát.

H.P. lassan megfordult és átölelte a halandót majd a fülébe súgta:

-Szeretném ha nem ijednél meg attól amit most mutatni fogok egy a lényeg ne ellenkezz. – Hendrick felnézett és érezte, ahogy H.P. bemászik a fejébe miközben képeket kezd vetíteni neki.

A férfi ijedt arccal nézte végig a képeket, ami elmesélte H.P. életét azt, hogy mi is valójában az elmúlt 400 évet mutatta meg a halandó férfinek, aki nem akarta elhinni, amit lát.

Mikor a képek véget értek Hendrick remegve térdre borult majd felnézett H.P.-re aki addigra már előhívta vámpír énjét. Vörösen izzó szemekkel nézett rá miközben egy pillanatra megvillantotta hegyes szemfogait. A halandót elkapta a félelem a csontjai beleremegtek és nem akarta elhinni, amit lát.

Figyelte a vámpírt, aki az álla alá nyúlva könnyedén talpra állította majd megszólalt:

-Nem kell félned Hendrick, ha bántani akarnálak már megtettem volna. – búgta mély bariton hangon.

A halandó pislogott majd megszólalt:

-Ez…annyira…

-Furcsa? Igen tudom, látom a szemeidben.

-Mi a szándékod velem? – kérdezte Hendrick.

-A fiamra veszély leselkedik, eddig sikerült megvédenem, de kell még valaki, aki segít nekem. A múltkor is mikor elrabolták kevés voltam ahhoz, hogy megmentsem. – suttogta H.P. miközben érezte, hogy szemeit ellepik a véres könnyek. – Azóta sem bocsájtottam meg magamnak. – Hendrick szomorú arcot vágott majd ujjával letörölte a vámpír könnyeit és megszólalt:

-De miért pont én?

-A fiam ismer téged és szeret, látom rajta. Ezért és a másik hogy számomra is több, vagy mint egy halandó. Régóta nem éreztem ezt és most, hogy ismét megismertem ezt az érzés szeretném, ha csatlakoznál hozzám. A gyermekemként és a fiam védelmezőjeként. De ha nemet mondasz, elfogadom. Lényeg bármit is mondj, elfogadom a döntés a tied Hendrick. – a férfi sóhajtott, agyában ezernyi gondolat cikázott és arra gondolt mit veszíthet. A megélt 33 év alatt sok minden megtörtént vele. Leélte azt az időt, amit egy halandónak meg kell élnie.

Rájött, hogy bármivel is járjon ez a lét tudta csak jó lehet. Ránézett H.P.-re aki türelmesen várta a válaszát.

Nem akart tovább habozni, a szíve vitte rá, hogy belemenjen. Szerette H.P.-t és ezt már sosem fogja eltitkolni.

-Akarom. – suttogta Hendrick miközben lassan kigombolta az ingét majd karjaival átfogta a vámpír testét.

-Valóban akarod? – súgta H.P. miközben levette a férfiról az inget majd felkapta és bevitte a hálószobába ahol lefektette az ágyra. – Hosszadalmas lesz és lehet fájni is fog, de ne feledd, ne ellenkezz.

-Nem fogok. – válaszolta Hendrick és megcsókolta H.P.-t.

A ruhák lassan kerültek le róluk miközben testükbe felszínre tört a vágy és a szenvedély. H.P. morogva fedezte fel ismét Hendrick testét az ajkaival majd fölé kúszva egy erőteljes lökéssel magáévá tette. Hendrick teste ívbefeszült miközben torkát egy halk nyögés hagyta el.

Karjaival átfogta a vámpír testét és hagyta, hogy annak szenvedélye kiteljesedjen akárcsak a legutolsó együttlétkor, és ahogy akkor most is a legváltozatosabb módon és pózokban szeretkeztek.

Hendrick teljesen elveszett az érzésekben, amik a testét érték, és az érzékeit.

H.P. persze mindent érzett és tudta halandó kedvese, aki hamarosan a gyermeke lesz nagyon jól érezte magát.

A gyönyör és a beteljesülés pillanatában H.P. mélyen megharapta Hendrick-et aki halkan felnyögött, de nem ellenkezett. Hagyta, hogy a vámpír kortyonként vegye el az életét.

De hamarosan érezte, hogy kezd egyre jobban elgyengülni. Testét kellemes zsibbadtság árasztotta el. A szemei ólomsúllyal akartak lecsukódni, de ő nem engedte küzdött ellene.

H.P. lefektette Hendrick-et az ágyra majd fölé hajolva megszólalt:

-Fáradt vagy és gyenge, de én tudom, mi kell neked drága halandó kedvesem.

-Hans…

-Tudom Hendrick segíteni fogok, de ahhoz nagyon erősnek kell lenned. Innod kell belőlem hogy a vérem által a gyermekem légy. Szeretnéd?

-Igen.

- Hűséggel és őszinteséggel fogsz szolgálni? Védeni a fiamat bármi történjék?

-Igen. – H.P. elmosolyodott és felült az ágyon majd az ölébe vonta Hendrick-et kinek feje a vállára csuklott.

A vámpír hegyes körmeivel felsértette a torkát majd megszólalt.

-Igyál Hendrick. Igyál belőlem hogy a gyermekem légy. – és Hendrick nem tétovázott. Maradék erejével átfogta a vámpír testét majd ajkaival ráforrt a sebre és inni kezdett a hatalmas forrásból. H.P. halkan felszisszent miközben szorosan tartotta Hendrick-et. – Ez az gyermekem csak kitartóan siess. – suttogta.

És Hendrick nem állt meg, csak ivott és ivott. Élvezte, ami vele történik és miközben a vámpír vére átáramlott a testébe a szerelem még erősebb lett szívében. Imádat és rajongás támadt benne és tudta sosem fogja cserben hagyni H.P.-t aki egy új élettel ajándékozta meg.

De a forrás hamarosan apadni kezdett, Hendrick érezte, ahogy a vámpír keze lassan cirógatni kezdte.

Halkan felmorgott és egy erőteljes mozdulattal elszakította magától Hendrick-et aki hanyatt esett az ágyon. Arcára kiült a fájdalom, légzése felgyorsult. Érezte hogy a fájdalom lassan szétfeszíti a testét, izmai görcsbe rándultak miközben torkát fájdalmas ordítás hagyta el.

H.P. lefogta Hendrick testét miközben beszélt hozzá:

-Ne félj hamarosan elmúlik.

-Nem bírom Hans…ez a fájdalom.

-Tudom, tudom de kérlek bírd ki a tested haldoklik ezért érzed a fájdalmat. – H.P. a maradék erejével visszafogta gyermeke testét, aki lassan felvette a vámpírokra jellemző vonásokat.

Bőre márványszínűvé vált, szemei világos barnák lettek miközben szemfogai lassan megnyúltak és éhesen villantak elő telt ajaki közül.

Hans rabja volt a látottaknak eddig csak meséket halott arról mi történik egy halandóval, ha átváltozik, de most ő maga volt a szemtanúja ennek a csodának. Az ő vére által idézte elő ezt a jelenséget.

A folyamat csak pár percig tartott, de ez a kis idő örökre beleivódott H.P. elméjébe. Tudta sosem fogja elfelejteni, aminek szemtanúja volt.

Figyelte Hedrick-et kinek teste lassan megnyugodott, izmaiból lassan eltűnt a görcs miközben teste elernyedten feküdt a puha matracon.

Szemei csukva voltak mellkasa épp hogy csak mozgott. De életben volt és vámpír volt.

H.P. a gyermeke fölé hajolt és élesztgetni kezdte:

-Rick. Rick hallasz? – de nem érkezett válasz, gyermeke néma volt. Szemei nem nyíltak ki ajkai nem mondtak ki szavakat. H.P.-n úrrá lett a kétségbeesés és ismét megpróbálta felébreszteni gyermekét. – Rick, drága gyermeken térj magadhoz. – és enyhén megrázta a férfi vállát mire az hirtelen kinyitotta a szemeit, világos barna szemeivel ránézett majd megszólalt:

-Hans?

-Igen én vagyok, itt vagyok, ne félj. – búgta H.P. és homlokát Rick homlokához érintette.

-Nem félek, csak amit érzek…

-Természetes amit érzel én is így voltam mikor átváltoztam. Egy darabig furcsa lesz, de utána megszokod. – Rick megsimogatta Hans arcát és folytatta:

-Miért könnyezel Hans?

-Mert boldog vagyok Rick…

-Rick? Én nem Rick vagyok.

-De mostantól az a neved. Sokkal jobban hangzik és szebb is a csengése…gyermekem. – mondta H.P. és megcsókolta őt. Rick ajkai megnyíltak és nyelve utat talált mestere nyelvéhez majd vad csatába kezdett vele. Karjai akár a polip csápjai úgy fogták körbe mestere testét.

H.P. lassan gyermeke fölé került miközben szenvedélyesen csókolóztak. Kezükkel lassan felfedezték a másik testét majd összebújva lefeküdtek az ágyra.

Rick mestere mellkasán nyugtatta a fejét miközben egyik kezét kezdte vizsgálni, majd a másikat aztán arcához érintette őket. Majd felkönyökölt és nyelvével kitapintotta hegyes szemfogait, amik éhesen villantak elő ajkai közül.

H.P. figyelte gyermekét, aki lassan felfedezte a testében végbe ment változást majd megszólalt.

-Mi vagyok?

-Fény vámpír vagy akárcsak én. Tested elviseli a nap vakító sugarait így nyugodtan járhatsz-kellhetsz a halandók közt. Teljes életet élhetsz. A teremtőd vagyok te a gyermekem vagy.

-És Axel?

-Ő vérszerinti fiam, aki egy halandó, nőtől születet. Sokáig tartott, míg megtaláltam őt, mert a nő, aki világra hozta nem tudatta velem, hogy szült nekem egy gyermeket. Eldobta magától csak évekkel később mikor találkoztam vele mondta el nekem mi a helyzet, de akkor már késő volt. Éveken át kerestem Axel-t és mikor megtaláltam nagyon boldog lettem. Egyből magamhoz vettem és gondoskodni kezdtem róla, ahogy az óta is teszem.

-De én, miért kellek?

-Hogy megvédd, ha én nem vagyok ugyan is van valaki, aki szintén vámpír, de hadat üzent az olyan gyermekeknek amilyen Axel is. Már jó párszor próbálta megölni, de mindig sikerült megmentenem. Tőle kell megvédened, mert, érzem, hogy még nincs vége a dolognak. Neked csak a fiamra kell koncentrálnod a többit én, intézem. Ígérd meg nekem, hogy mellette leszel mindig.

-Ígérem Hans.

-Köszönöm gyermekem. – és gyengéden megcsókolta Rick-et aki felsóhajtott miközben megnyalta ajkait. – Éhes vagy?

-Igen és szomjas rettentően szomjas.

-Akkor gyere ideje megtanulnod, vadászni. – és lassan összekészülődtek.

H.P. az éjszaka hátralévő részében, amit tudott megmutatott Rick-nek aki nagyon jó tanítványnak bizonyult. Tökéletesen elsajátította vadászat minden fortélyát.

Mire eljött a hajnal Rick jelentős tudásra tett szert boldogan sétált mestere mellett, aki gyönyörködött benne. A hangjában a mozgásában, ami már a vámpírokra jellemző volt.

-Ez annyira fantasztikus érzés Hans. Hallok mindent és érzek. Most már semmi sem marad titok előttem. Tudni fogok mindent.

-Igen Rick ez így igaz. Te leszel a folytonos tudat. – Rick a levegőbe ugrott majd odament mesteréhez, aki átfogta a derekát és folytatta. – Még mindig alig hiszem el hogy a gyermekem vagy. Aki ugyan olyan, mint én.

-De ez miért olyan furcsa Hans?

-Mert te vagy az első, akinek átadtam a hatalmamat. Előtted sosem tettem ezt meg, mert úgy éreztem nincs rá szükségem. De most a fiam érdekében tettem.

-De mi miatt még?

-Mert te olyan más, vagy mint a többi halandó. Meg az hogy beléd szerettem, mikor láttalak, hogy sírsz úgy éreztem segítenem kell. Aztán mikor először együtt voltunk a szerelem elemi erővel lángolt fel bennem és tudtam te kellesz nekem. – és átfogva gyermeke testét szenvedélyesen megcsókolta. Rick viszonozta mestere gesztusát és szenvedélyesen visszacsókolt.

A napfelkeltét a kikötőben várták meg, Rick H.P. előtt ált, aki karjaival szorosan tartotta őt. A nap első sugarai egy halk sóhajt hoztak elő Rick-ből aki megszorította mestere kezét aki a fülébe súgta:

-Ne félj Rick ilyenkor változol vissza. Vámpír természeted visszahúzódik tested mélyebb rétegeibe, újra majd csak naplemente után jönnek elő.

-Veled is így volt?

-Igen én is ezt éreztem az első napfelkelténél, amit átéltem, de egyedül. Nem volt velem senki.

-A teremtőd hol volt?

- Elhagyott rögtön azután hogy megtanította hogyan használjam a képességeimet. Azóta sem láttam, de már nem izgat. Az elmúlt 400 évben remekül boldogultam, ahogy fogok is ezután is. Veled és a fiammal. Ti ketten vagytok nekem a legfontosabbak mostantól. – és maga felé fordította Rick-et aki akkor már halandóként nézett vissza rá. Bőre olyan lett akár a halandóké. Szemei ismét őzbarna színűvé váltak.

Egymásra mosolyogtak majd lassan elindultak hazafelé.