14.

A napok felhőtlenül teltek de a gonosz nem pihent. Zelimir már készen volt a csapdával, amit 4 vadásszal együtt állított fel és tudták Annabella ennek nem fog tudni ellenállni. De azt még nem is sejtették, hogy a vámpírnak van egy gyermeke, aki lojális és hű mesteréhez és képes minden áron megvédeni őt, ha kell az élete árán is.

2 hónap telt el és H.P. ez idő alatt tökéletesen elsajátította a vámpírok képességeit, megtanul elrejtőzni miközben a sötétből telepatikusan csalta magához áldozatát, hogy aztán vérét vegye. Gyermekek, nők és ártatlan embereket sosem bántott. Ehelyett megrikította a Hamburgi alvilágot vadászatai alkalmával, és persze a hajléktalanokat is elkapta.

Mestere segítségével megismerte a vámpírok 4000 éves történelmét, a szabályokat és a parancsolatokat. De közben nem felejtkezett el Annabella-rol sem aki heves szerelemmel és szenvedéllyel jutalmazta gyermekét. Rajongtak egymásért, éjszakánként eltervezték a jövőt, hogy majd együtt bejárják a világot, mindenhova eljutnak és megismernek mindent.

De még nem is sejtették, hogy hamarosan boldogságuknak vége szakad egy csapat vadász által, akik kitették a csalit most már csak várniuk kellett, hogy a vámpír belesétáljon.

Szeptember volt, az idő még mindig tökéletes volt nem volt se, hideg se meleg.

A csapat stúdióban tevékenykedett hisz készült az új album. H.P. persze előadta ötleteit, amit Rick és Simon csodálkozva fogadtak.

A dalszövegeiben feltűntek sötét utalások a másik világról. H.P. persze mindig figyelt, arra hogy az igazságot ne fecsegje ki, hisz a vámpírok titka szent volt és sérthetetlen. Ez volt az egyik szabály. Sosem szabad halandóknak elmondani, hogy az éjszaka teremtményei igen is léteznek.

Annabella nagyon büszke volt rá és ezt mindig elmondta neki. Aztán egy borús napon minden véget ért.

A fiúk épp egy új dalon dolgoztak mikor Annabella lép be a stúdióba délután:

-Bon giorno ragazzi. (Jó napot mindenkinek.) – köszönt boldog mosollyal az arcán.

-Annabella szia. Hé mitől vagy ilyen boldog? – kérdezte H.P.

-Épp most kaptam egy sms-t hogy 1 óra múlva, kezdődik egy remek kis árverés a Sradt utcában. Eljössz velem?

-Hát nem tudom ezzel a dallal…

-Menny nyugodtan H.P. majd szólunk, ha kellesz. – kezdte Rick.

-Ja menj csak nyugodtan most még úgy is zenével, foglalkozunk. – H.P. bólintott és megköszönte.

-Kösz srácok rendesek vagytok. – és már ment is be az irodába ahol felkapta a tárcáját, a kocsi kulcsokat és Annabella kezét fogva elhagyták a stúdiót.

Miután beültek a férfi, beindította a kocsit és kerék csikorogva lőtt ki az útra.

-Ez annyira izgalmas állítólag szobrok is lesznek meg ékszerek. Biztosan te is találsz majd valami kedvedre valót. – mondta a nő miközben megfogta H.P. karját.

-Biztosan. – útközben végig erről beszéltek de a mosoly egyből eltűnt az arcukról mikor meglátták, hogy a hely ahova megérkeztek egy kihalt romos épület volt a város egyik elhanyagolt részében.

H.P. leállította a kocsit és megszólalt.

-Ez nem tetszik nekem Annabella. – szólt a férfi.

-Nekem se kedvesem, de ha már itt vagyunk, nézzünk körbe.

-Rendben de legyünk óvatosak. – együtt szálltak ki a kocsiból és lassan bementek az épületbe, ami teljesen kihalt volt. Csak egy emelvény volt a közepén amolyan pódiumféle, amin egy üveg volt. A vér szaga megcsapta a két vámpír érzékeit. Annabella lassan felment a lépcsőkön miközben H.P. körbenézett de semmit nem látott vagy hallott.

De egyszer csak egy kattanás hallottak mire az emelvény 4 oldaláról és tetejéről rácsok emelkedtek ki és körbezárták Annabella-t, aki ijedten ért hozzá a rácsokhoz ám azok égetni kezdték a bőrét. Felsikoltott és megszólalt:

-Fokhagyma.

-Grófnő megyek.

-Ne H.P. ne gyere, ide maradj ahol vagy. – de ekkor egy háló kerül H.P.-re aki összehúzta magát és megszólalt.

-Mi a fene ez? – és megpróbált kiszabadulni de minél jobban mozgott annál jobban gabalyodott bele a hálóba.

De ekkor egy hangot halottak meg:

-Heuréka és elkaptuk. Haha. – Zelimir mosolyogva fedte fel magát miközben csatlakozott hozzá 4 társa is. – A vérszipoly elkapva és berácsozva.

-Vadász! Hogy dögölnél meg! Engedj el! – kiáltotta Annabella.

-Nem engedlek el vámpír. A foglyom vagy és hamarosan az áldozatom is leszel.

-Miről beszélsz te? – kérdezte a nő.

-Hát erről. – és ekkor felfedte a végső tervét. Kiakasztott egy szöget mire a rács alól eltűnt az emelvény és a helyén egy máglyarakás bontakozott ki. – A tűz az egyik legjobb módja egy vámpír elpusztításának hiába ivott az Ősi forrásból. A tűz tisztító ereje minden egyes sejtjét elégeti.

-Nem tehetik meg! Nem égethetik el! – szólt közbe H.P.

-Áh a halandó szerelme. Ez tetszik. Jó hogy itt van, legalább végignézheti, ahogy elégsz. – H.P.-ben forrt a düh és a harag. Fel akarta fedni a valódi énjét de tudta nem szabad, mert akkor őt is elégetik és azt nem akarta. Bár a szíve szakadt meg tudta a múlt megismétli önmagát.

Ránézett Annabella-ra aki csak intett a fejével, amivel azt jelezte, ne mondjon semmit, de H.P. nem bírta ki.

-Enged őt el Zelimir. Nem tett semmit.

-Nem tett? Ilyet ne is mondj. Halandók ezreit ölte meg amióta a sötétség útjára lépett. Csillapíthatatlan éhsége a vér után szörnyű tettekre vitte rá, és ezért bűnhődnie kell a tisztítótűz által mely, elégeti a porhüvelyt melybe a sötét vámpír erő, taszította több, mint 500 éve.

-Nem ölhetik meg ő csak azokat öli, meg akik rosszak.

-Ez igaz de én felesküdtem rá, hogy minden vámpírt elpusztítok, aki az utamba akad. És ez a te szeretett Grófnődre is érvényes.

-Ne. Ezt nem… - és sírni kezdett mire Zelimir odament hozzá és megszólalt:

-Sajnálom mister techno sztár. De törődjön bele, hogy az élete sokkal szegényebb lesz. – emelkedett fölé Zelimir. – Bogozzátok ki és kötözzétek, meg azt akarom, hogy lássa, ahogy elég.

-Ne. Ne. Vadász őt kíméld meg ő csak egy halandó. Az elméje ezt a látványt nem élné túl! – mondta Annabella.

-És ugyan miért nem?

-Te is tudod hogy a halandók mennyire törékenyek. Ha elengeded őt, és nem hagyod, hogy végignézze magam, fogom meggyújtani a máglyát.

-Annabella ne tedd. – szólt H.P.

-Hmmm lássuk csak. Nem. Végig fogja nézni szépen méghozzá egy másik cellából. Tegyétek be. – és hárman kapták fel H.P.-t és vitték át egy másik cellához, amibe belökték, miután leszedték róla a hálót, majd rázárták az ajtót. A férfi belekapaszkodott a rácsba és figyelte az eseményeket.

Rázni kezdte a rácsot, de az nem engedett. Félt és ijedt volt mérges volt és dühös hogy tehetetlenül kell végignéznie, ahogy a mestere és szerelme elég.

-Nem lehetsz ennyire kegyetlen Vadász! Ne tedd őt ki ennek!

-Sajnálom Grófnő, de ez a kötelességem. Jack hozd a benzint.

-Máris Zelimir. – és röhögve felkapott egy kanna benzint és elkezdte lelocsolni a fát, és persze a vámpírt is. – Tessék, ez a tied vérszipoly. Égni fogsz mocskos dög. – mondta Jack miközben, letette a kannát és meggyújtott egy fáklyát.

-Utolsó szó Grófnő? – Annabella H.P. felé nézett és megszólalt:

-Légy boldog én gyönyörű halandó kedvesem ne sirass, meg csak arra kérlek, ha elégtem, fogd a hamvaimat és szórt a folyóba, nem akarok visszatérni.

-Annabella… - kezdte H.P.

-Ígérd meg nekem, hogy megteszed kedvesem.

-Megteszem. – mondta H.P. – Sosem foglak elfelejteni téged drága Grófnőm.

-Én se téged H.P. Én szépséges aranyifjúm. – de Zelimir dobbantott egyet és megszólalt:

-Na jó most már elég lesz. Égessük meg. – és Jack belenyomta a fáklyát a benzines farakásba, ami egyből lángra kapott. Annabella felsikoltott, ahogy a tűz marcangolni kezdte a ruháját és a bőrét.

H.P. ordítva nyúlt ki a rácson miközben szemei könnybe lábadtak. Együtt ordított mesterével kinek hangja hamarosan elhalt csak a tűz hangja ért el hozzá. H.P. elfordította a fejét miközben térdre esett.

Zelimir tapsolni kezdett és megszólalt:

-Barátaim jó munkát végeztünk. Egy újabb vérszipolytól szabadítottuk meg a világot.

-És vele mi lesz? – mutatott egy másik vadász H.P. felé.

-Engedjétek ki most már úgy sem tud semmit sem tenni. – H.P. mikor ezt halotta elhatározta, hogy megbosszulja Annabella halálát és fejben már el is, tervezte, hogyan teszi meg. Felnézett és figyelte, ahogy az egyik vadász kinyitja az ajtót, miközben ezt mondta:

-Szabad vagy ember. – és hátat fordítva eltávolodott a ketrectől de H.P. megszólalt:

-Nem mentek sehova. – mondta mély hangon miközben morogni kezdett. A vadász hátranézett és a félelem kiült az arcára. Az, aki pár pillanattal előtte még emberként mutatkozott meg neki most vörösen izzó szemekkel és hegyes szemfogait megvillantva közeledett felé.

Elkapta a nyakát majd a levegőbe emelte és megszólalt:

-Megbosszulom a mesterem halálát. Egyikkőtöknek sem fogok kegyelmezni.

-Zel… - de folytatni már nem tudta, mert H.P. egy hirtelen mozdulattal kitekerte a nyakát. Halotta, ahogy a nyaki csigolya csontok elrepednek és a férfi holtan rogyott össze a lába előtt.

Zelimir látta mindezt és megszólalt:

-Mi a fene?

-Meglepetés. – és felvéve vámpír gyorsaságát elkapta Zelimir-t és az egyik vasgerendához, kötözte majd a többiek után indult, akik nem tudtak menekülni. Hiába indultak meg a fegyvereikért sosem érték el azokat. H.P. beléjük harapott és az összes vérüket elvette majd eltörte a nyakukat.

Miután kivégezte őket odament Zelimir-hez aki nem akart hinni a szemének.

-Min csodálkozol Zelimir?

-Te vagy a…

-Igen gyerünk, mond ki! – mondta mérgesen H.P. és megfogta a vadász nyakát.

-A gyermeke.

-Pontosan te rohadék. Átváltoztatott, mert tudta nincs neki sok, hátra megérezte a veszélyt és ezért teremtett engem. Szerelemmel és odaadással. Úgy szeretett, ahogy eddig senki sem. Te pedig képes voltál őt elégetni. Ezért te is égni fogsz. – és odament a kannához, amiben volt még benzin. Lelocsolta a férfit, aki könyörögni kezdett.

-Ne csináld ezt. Hallod. Ne tedd meg.

-Mit könyörögsz vadász. Annabella is könyörgött de te nem hallgattad meg hát most én, se fogom. – és letette a kannát majd egy laza mozdulattal rágyújtott. Leguggolt és folytatta, miközben szívta a cigit. – Mire ezt a szálat elszívom a benzin teljesen, átitatódik rajtad.

-Ha megölsz akkor…

-Nem lesz semmi, mert senki nem fogja tudni mi történt itt. Csak én de én nem fogom elmondani senkinek. Szóval öregem ezt megszívtad, mint a torkos borz. – H.P. elröhögte magát ezen a kijelentésen mire Zelimir megszólalt.

-Várj talán sikerül megegyeznünk…

-Gyilkosokkal nem egyezkedek. – és ismét beleszívott a cigibe majd folytatta. – Azt hiszem itt a vége, igen jól látom ez tényleg a vége. Jó pörkölődést haver. – és rádobta a csikket a férfire. A benzin egyből lángra kapott mire a vadász ordítani kezdett. H.P. gonosz arccal lépett hátra és figyelte, ahogy a test lassan elég. A bűz, ami megcsapta émelyítően hatott rá.

Sóhajtott majd odament a máglyához, ami az óta már kiégett és kihűlt.

Levette a kabátját és leterítve a földre, beleszedte Annabella hamvait majd összecsomózva a ruhát, felkapta és megindult a kijárat felé, miközben felvette emberi kinézetét.

A kocsihoz érve letette az első ülésre a hamvakat majd beült és beindítva a kocsit kerék csikorogva indult meg a kikötő felé. Miközben vezetett az elmúlt óra járt az eszében. Minden, ami történt és tudta már nem tudja visszacsinálni. A sírás kerülgette de, tudta erősnek kell lennie.

Hamarosan elért a kikötőhöz és leállította a kocsit. Kiszállt és odament a víz széléhez és maga előtt tartva mestere hamvait megszólalt.

-Már most hiányzol Annabella. Mi lesz most velem nélküled? Nem tudok még eleget. Annyi mindent kell még tanulnom de, egyedül nehéz lesz. De te megtanítottad nekem hogyan vigyem véghez, és én ehhez fogom tartani magam. A másik pedig hogy köszönöm hogy adtad nekem ezt az életet. Nagyon tetszik, és ígérem, sosem fogom elárulni, mi vagyok. Maradok, aki voltam az átváltozásom előtt. – H.P. lassan szétnyitotta a ruhát majd a hamvakat a vízbe szórta. Letörölte a könnyeket, amik véres csíkot hagytak a kezén.

Kívül erősnek mutatkozott de belül tombolt és üvöltött. A fájdalomtól, amit Annabella halála miatt érzett és haragot, hogy nem tudta megmenteni. De az, vigasztalta hogy mestere gyilkosai meghaltak.

Leült a földre és figyelte a naplementét, várta hogy a sötétség birtokba vegye a várost, tudta vissza kéne mennie a stúdióba, de nem volt kedve hozzá magányra vágyott és csendre.

A mobilja persze megszólalt párszor és mindig Rick hívta de, nem vette fel végül a harmadik hívás után kikapcsolta a mobilját.

A nap hamarosan lebukott a horizont mögött miközben a sötétség lassan vette birtokba a várost. H.P. érezte a változást és tudta ideje vadászni, menni. Bár a vadászok vére enyhítette mohó szomjúságát, érezte nem volt elég.

Talpra állt és visszament a kocsihoz.

Egyenesen hazament majd álruhát öltve beleveszett az éjszakába és kiélte gyilkos hajlamait, amit ismét az alvilág emberein töltött ki. Élvezte, amit tesz és tudta Annabella is, ezt akarná.

Hajnalban vértől melegen ért vissza a házához és tudta mától új élet kezdődik számára és elhatározta, ki fogja élvezni minden percét. Bár tudta nem sokáig lehet már a rivalda fényben de, addig azt a kis időt ki fogja használni minden erejével.